POZSGAI BALÁZS (MSZP): Csak egy percben, elnök úr. Annyit szeretnék még reagálni a képviselő úr hozzászólására, hogy bármerre, bármilyen oldalról forgatjuk ezt a költségvetést, azért az egyértelműen látszik benne, hogy a közszférából és az önkormányzati rendszerből folyamatosan történik a forráskivonás.
Én elismerem, most más ágazatok nagyobb jellegű támogatást kapnak, de arra is rá kellett jönnöm, hogy ennek talán az lehetett az oka, hogy az elmúlt időszakban annyira szidták a Bokros-csomagot, hogy teljesen megtanulták annak a módszereit, és szinte a Bokros-csomag elveivel élve végzik a forráskivonást ebből a rendszerből. Jó volna, ha tényleg, mint ahogy Jauernik István képviselőtársam mondta, ez a forráskivonás már valamilyen értelemben stabilizálódna, vagy megállna, mert az önkormányzatoknál a tartalékok fogytak vagy fogynak el, tehát nincs több lehetőségük arra, hogy bármilyen módon saját eszközzel pótolják azt a hiányt, amelyre a központi költségvetés fedezetet nem biztosít.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés