BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Annak ellenére, hogy második rendes felszólalásomra a heti vita végén kerül sor, nyilván nem vindikálom magamnak azt a jogot, hogy mintegy összefoglaljam, hogy mi történt ezen a héten ebben az Országgyűlésben. Én változatlanul a MIÉP álláspontját szeretném elmondani, természetesen részben az elhangzott vita tükrében.

A reagálások részben olyan felszólalásokra vonatkoznak, amikor nem voltam az ülésteremben. Ehhez annyit szeretnék hozzátenni, hogy természetesen figyelemmel kísértem a frakciószobában, de egy kétéves költségvetésnek az általános vitáját egy hét alatt megtartani, és a vitákat is figyelembe véve módosító indítványokat benyújtani csak így volt lehetséges.

Hadd térjek ki egyébként a Turi-Kovács Béla által először elemzett kérdésre, hogy vajon törvénysértő vagy nem törvénysértő ez a javaslatbenyújtás. Egyébként örülök, és nagyon becsülöm képviselő urat, hogy a Kisgazdapártot egyedül képviseli, és állja itt a sarat hosszú ideje ebben a vitában. Talán ez a negyven perc időátadás az, amivel legtöbbet tud ma már a Kisgazdapárt a koalíción segíteni, de ön nyilván részt vett ebben a vitában, és lehetőséget ad arra, hogy az esetleges eltérő véleményt ki lehessen fejteni.

Nos, akkor úgy fogalmazok, ami talán nem cáfolható: a benyújtott költségvetési törvényjavaslat nincs összhangban hatályos törvényekkel. Ez, azt hiszem, attól függetlenül így van, hogy vajon jogászként úgy elemezzük-e - én sajnos villamosmérnök vagyok, tehát az ilyen vitát nyilvánvalóan ön kedvezőbb helyzetből tudja lefolytatni -, mindenesetre valóban, lehet, hogy amikor sor kerül már a költségvetési törvény módosító indítványainak a szavazásra, megtörténik ez a módosítás.

(15.10)

Más kormánypárti képviselők természetesen elmondják a folyosón, hogy bizony-bizony nagyon fájlalják, hogy az államháztartási törvényt nem nyújtották be módosításra tavasszal, és így ez a kínos helyzet előállt. Igen, mert mindenképpen kínos helyzet az, hogy egy olyan törvény, amely végül is garanciákat kellene hogy jelentsen bizonyos források tekintetében, az majd valahogy menet közben és szinkronban kerül módosításra.

Nyilvánvalóan egy kormány által benyújtott törvénymódosítási javaslat egyenértékű azzal, hogy az a törvény meg fog születni; ez egyrészt realitás. Egy Országgyűlés úgy működik, hogy a kormány a saját maga fegyelmezett koalíciós többségű szavazatára számít, de ennek ilyen nyíltan való vállalása azt erősíti meg, hogy ez az Országgyűlés ezen a héten döntően azért ült össze, hogy azt a kényszerű stemplit csak rá kelljen nyomni erre a javaslatra.

A tisztelt kormánypártok néhány jelen lévő képviselőjének még hadd mondjam el, azzal adtak komoly lehetőséget a leváltott kormánypártoknak, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek arra, hogy önökön számon kérje, hogy vajon a lakosság miért nem érzi már igazán és jobban ennek a gazdasági növekedésnek a nagyszerű eredményeit, hogy önök egy propaganda keretében a gazdaság egyetlenegy jellemzőjét, az úgynevezett GDP-növekedést misztifikálják. Annak érdekében, hogy a permanens forradalom helyett a permanens kampányt tudják megvalósítani - és úgy tűnik, hogy ez a jellemző, ez az 5 százalékos dinamikus növekedésű gazdaság nagyon jól hangzik -, lépten-nyomon ezt emelik ki, és ezzel azt az érzetet keltik, hogy ebben az országban itt van a Kánaán. Ezzel adják meg a lehetőséget a leváltott kormánypártoknak, hogy számon kérjék, hogy akkor a lakosság ezt miért nem érzékeli jobban.

Nyilvánvalóan azért nem érzékeli jobban, mert jól tudjuk, hogy a GDP növekedésének dinamizmusa döntően és elsősorban abból a vámszabad-területi gazdaságból származik, amely közteherviselésben nem vesz részt, amely kiviszi a nyereségét. Tehát egy hamis illúzió, hogy a gazdaságnak a GDP-ben megnyilvánuló dinamikus növekedésével arányosan vagy azonosan több osztható el a költségvetésben.

Én szerdán éppen azért kaptam támadást és szemrehányást MSZP-s képviselőktől, mert az oktatási-kutatási terület elemzésénél azt mondtam, hogy az adott rendszer keretei között méltányolom, amit az oktatási kormányzat el tudott érni abban a pozícióban, amit a jelenlegi pénzügyi rendszer lehetővé tesz. Azonban az alapvető kérdés az, és még egyszer mondom, a hamis illúziókeltés, hogy el kell mondani, a hazai gazdaság fejlődése milyen szinten áll, ami igazából meg tudná alapozni a költségvetés bővülő forrásait.

Az elmúlt héten szinte alig volt szó az adósságszolgálat kérdéséről. A miniszteri expozé természetesen kitért az adósságkérdésre, és megint egy mutatót emelt ki, hogy a GDP-hez képest mekkora a fennálló adósságállomány. Ezt nemzetközileg mérik, helyes, hogy elhangzott. De amikor mi azt akarjuk elemezni, hogy az egy év alatt megtermelt javaink és az abból szétosztható, a költségvetésben megjelenő összeg hogyan viszonyul egy adósságszolgálathoz, akkor talán meg kellene említeni, hogy a 4300 milliárd forintos 2001. évi költségvetési kiadási főösszeghez képest 1650 milliárd forint az éves adósságszolgálati teher. Tudom, ebből 740 milliárd van a költségvetésbe mint kamatteher beépítve, és még tőketörlesztésre kell 910 milliárd. Amikor azt nézzük, hogy vajon ennek az országnak miért nem jut több forrás arra, hogy a neuralgikus területeken ne apró előrelépés legyen, hogy azt mondhassuk, mi többet tettünk, mint annak idején, 1996-97-ben, akkor el kell mondani, még mindig ezeket a terheket nyögjük, és ez ehhez hozzátartozik.

Tudjuk, hogy felvetni is tabu azt a kérdést, amit a MIÉP soha nem úgy vetett fel, hogy jelentsük be, ne fizessünk tovább, hogy '99-ben 26 országnak engedtek el adósságot. Ha csak 10 százalék könnyítése lenne ennek az országnak ebben a teljes adósságszolgálati teherben, az azt jelenti, hogy 165 milliárd forint. Tehát a nagyságrendeket kell nézni, és nem lehet azt mondani, hogy ehhez a kérdéshez hozzá sem lehet nyúlni. Ezt a kérdést fel lehet vetni, mert ha az arányt nézzük, ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy miért nem tudunk minőségileg komolyabban előrelépni.

Természetesen amikor a MIÉP arról beszél, hogy ennek a költségvetésnek és pénzügyi rendszernek miért nem fogadja el a kereteit, akkor arról is beszél, hogy milyen forrásokat lehetne és kellene bevonni. Vajon a külföldi társaságok adómentességein és kedvezményein nem lehetne változtatni? Természetesen erre rögtön az a válasz, akkor rögtön továbbállnának oda, ahol olcsóbb munkaerő van, minket itthagynának. Azt hiszem, hogy az eltelt évek alatt bizonyos szempontból a külföldi befektető is fel tudta azt mérni, hogy Magyarországon az olcsó munkaerő szakképzett is, és a környező országokhoz képest bizonyos infrastruktúra magasabb szinten áll rendelkezésre, tehát igenis valamilyen módon a közteherviselésből nagyobb részt kellene vállalniuk.

A MIÉP nem általában van a külföldi tőke ellen, tudunk ragyogó példákat, hogy Szabolcs megyében hogyan telepszik le a legkorszerűbb technológiát gyártó amerikai cég, hoz létre új üzemet, kéri a magyar felsősoktatási intézményt arra, hogy tanítsa be magas szinten, külön tanfolyamon azokat, akiket alkalmazni akar; munkahelyet teremt, technológiát hoz be. Ennek természetesen megvan az előnye, de hadd ne mondjam a sok negatív példát a kereskedelemben, az élelmiszeripart uraló külföldi tőke esetében vagy az energiaszektor privatizációjában, amikor azt kell mondjuk, hogy ez egy káros folyamat volt.

Természetesen fel lehet vetni, hogy mindez a MIÉP álláspontja, ez egy egyedi álláspont, mi nem azt valljuk. Én megint csak ajánlom a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmébe a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemzések főosztálya vezetőjének, Tellér Gyulának azt az elemzését, amely mindazt, amiről a MIÉP beszél, nagyon pregnáns kifejezéssel foglalja össze, szinte Csurka István szavai lehetnének: három uzsorakör működik, amely megakadályozza Magyarországon az emberi erőforrások bővített újratermelését - mondja a kritikát '97-98-ról. Tessék elolvasni ezt a három mechanizmust, és megmondani, hogy melyik nem működik jelenleg! És akkor fel lehet tenni ezt a kérdést, hogy egy alaptalan, légvárakat építő MIÉP-felvetésről van-e szó, vagy egy komoly kormányzati szakember, közhivatalnok elemzése is ezt támasztja alá.

Lépten-nyomon arról van szó, hogy az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjasok helyzete, az infrastruktúra, a rendőrség, pénzügyőrség; hogy nem tud előrelépni, hogy nem tudjuk biztosítani az ő kiemelt feladatukhoz méltó feltételeket?! Természetesen, ha azt a dogmát valljuk, hogy Magyarországon az az üdvözítő, hogy az állami újraelosztás mértékét csökkenteni kell, és ez mindentől függetlenül, önmagában nagyszerű dolog, mert több marad a vállalkozóknál, több marad az emberek zsebében, hadd mondjam el, igen, ez is demagógia. Mert amikor Magyarországon ezek az intézményrendszerek ilyen módon tudják egy ilyen egészségügyi mutatókkal rendelkező népesség esetében az alapfeladatot ellátni, akkor vajon nem azt kellene-e mondani, hogy előbb igenis állami feladatként ezt meg kell oldani, és a minőséget majd úgy javítjuk, hogy a fővárosban kezdeményezik kórházak privatizációját, ami majd a befektetésből megtérül, és ahol majd egy felső tízezres elit képes lesz arra, hogy a megfelelő színvonalú ellátást megkapja, cserébe az átlagszínvonal csökkentéséért.

(15.20)

Vagy a rendőrségre hadd térjek vissza! Igen, államtitkár úr is említette itt a rendőrség bizonyos növekvő lehetőségeit, bevételeit. Itt van nálam Fábián Ágota nagyon világos, egyértelmű és alátámasztott levele, amit a különböző frakciók megkaptak. Lehetetlen az, hogy olyan mértékben, 62 százalékkal növekedjen a rendőrség előírt bevétele, több milliárd forinttal, egyik évről a másikra 3,6 milliárd forinttal! A rendőrség alapfeladatával kapcsolatban, alapfilozófiájában egy ilyen mértékű saját bevételi követelmény előírása egyszerű elfogadhatatlan! Nem akarom mondani a populárisnak tűnő részleteket, hogy mire kényszeríti a rendőrséget egy ilyen hihetetlen mértékű növekedése a saját bevételnek. Lehetetlen! Egy ilyen feladatot ellátó szervezetet elsődlegesen mégiscsak a költségvetésből kell támogatni.

Tekintettel arra, hogy a vita nem volt szakaszolható, röviden hadd térjek vissza - bár lehet hogy most meg éppen Révész Máriusz oktatási szakértő nincs itt - arra, amiket Révész Máriusz elmondott. Mivel most többen vannak a teremben a kormánypárti képviselők, mint az ellenzéki, MSZP-, SZDSZ-képviselők, hadd ne azt hangsúlyozzam, amit úgy fogalmazok, hogy a keretek között becsüljük azt a relatív előrelépést, amit elér ezen a területen a kormányzat. Hadd vessem föl az árnyoldalakat mint ellenzéki párt! Igen, a közoktatás területén, a bértáblában az oktatási kormányzat igyekszik azokat a forrásokat megteremteni, hogy valóban lehetőség legyen egy év múlva 30,5 százalékkal nagyobb nominálbérre. De ha az önkormányzatok forrásai nem növekszenek, viszont a feladatai ehhez képest növekednek, akkor hogyan tudja azt a 27 százaléknyi részt ő maga odaadni, mikor egész sok és más területre is újabb és újabb forrásokra van szüksége?

Hadd mondjam el Weszelovszky képviselőtársamnak az Állami Számvevőszék sommás véleményét: "Az önkormányzati feladatok és a rendelkezésre álló források közötti, évek óta tartó feszültség oldódása a következő két évben nem várható." Ilyen körülmények között az oktatási kormányzat célja nem tud teljesülni majd, ha az önkormányzatok a saját maguk finanszírozási részét kényszerű okokból nem tudják ehhez hozzátenni. Igen, a felsőoktatásban kialakul egy új bérrendszer, ami, úgy tűnik, 22 százalékos átlagos előrelépés, ez pozitív, örülünk neki. Viszont elég nagy feszültséget kelt az, hogy a különböző besorolások azonos kategóriába fognak esni. Nem is az életkor döntő itt; hanem vajon a teljesítmény szerinti differenciálás két adjunktus között ezzel megszűnik? Tehát valamilyen forrás ehhez mégiscsak kell. És miközben csak a bérről beszélünk, ma a felsőoktatás legnagyobb problémája, hogy a megnövekedett létszámmal a feltételek nem tartanak lépést. Milyen módon nem tartanak? Úgy, hogy nagyon sok intézménybe kényszerű okokból, a normatív finanszírozás növelése érdekében annyi hallgatót vettek föl - ami lehet, hogy nem volt egy becsületes eljárás -, hogy ma nem tudják őket leültetni.

Tehát amikor a beruházásokat várjuk, és a világbanki programtól várjuk a pénzt, akkor szomorúan látjuk, hogy 3 milliárd, 9 milliárd két év múlva. Hol van az a 60 milliárd, amit ígértek? És ehhez megint egy dogma tartozik, hogy azt mondja a kormányzat: az újonnan belépő beruházások működtetéséhez nem kíván pénzt biztosítani, hanem ezt oldják meg a normatív támogatással, vegyenek fel több hallgatót. De jelenleg túlzsúfoltak az intézmények. Jelenleg azért kellene a pénz, hogy egy konszolidált körülmény kialakuljon. Akkor nem véletlen, hogy ezek a pályázatok pozitív módon ilyen lassan bírálódnak el, mert honnan teremtsék elő a garanciáit ennek a működtetésnek? Tehát nemcsak bérkérdésről van szó a felsőoktatás területén.

Természetesen, amikor arról beszéltünk, hogy hatályos törvényekkel összhangban áll, vagy nem áll összhangban a beterjesztés, akkor fogadjuk el, hogy megtörténik a megszavazása. Én akkor is azt mondom, az államháztartási törvény olyan módosítása, amelyik alapvetően nyirbál meg eddig garanciának tekintett önkormányzati forrást és lehetőséget... - ha azt mondom, el fogjuk fogadni, hogy visszalép a kormány, az elmúlt évben tapsoltunk, hogy a 90 százalékos normatív finanszírozást a két évvel azelőtti teljes kiadáshoz biztosítani fogja, most kiesik 18 milliárd, mert azt mondja, hogy mégsem. Tehát azért lehet talán ezt kicsit önkritikusabban is nézni.

Végül egy nagyon fontos területről: kutatás-fejlesztés. Megint azt tudom mondani, a MIÉP elismeri azt, hogy az elmúlt évekhez képest a 17,5, illetve 19,5 milliárdos többlet egy jelentős előrelépés. De azért a kormányprogramot is elő kell vennünk, hiszen ez a javaslat két évre szól, a ciklus végéig meghatározza, hogy mi lehetséges. A kormányprogram azt vállalta, hogy a GDP 1,5 százalékának megfelelő összeget kap a kutatás-fejlesztés, természetesen a vállalkozói szféra és a kormányzati támogatás egyidejűleg. Nos, ha megnézzük, hogy jelenleg körülbelül 1 százalék értéknél tartunk, és ha megnézzük, hogy ebből a kormányzat mennyit vállal, 0,47 százalékot, és ebből előre kíván lépni 0,6 százalékra, akkor az derül ki, hogy ő maga az 50 százalékos előrelépésből a saját részét 27 százalékkal növeli, és azt várja, hogy a vállalkozói versenyszféra majd a többit finanszírozza. Ebben Rozgonyi képviselőtársamnak teljes mértékben igaza van. (Leesik a mikrofonja.) Lehetséges, hogy rossznak címezte, nem Révész Máriusznak kell mondani, hanem önmagában az előterjesztéshez kell azt hozzátenni, hogy igen, az, hogy az adóalap a K+F fejlesztésre fordított összeg 200 százalékával csökkenthető, egy ragyogó előrelépés akkor, ha adót fog fizetni az a multinacionális cég, amelyik ezt a K+F fejlesztést végzi. Ha tetszik, ez nekünk mintegy közvetett jelzés lett volna arra, hogy ez a társaságiadó-mérték növekedni fog. Tehát világos megint, hogy van előrelépés, de a miniszterelnök úr által megerősített, országgyűlési határozat által elfogadott, kormányprogramban megfogalmazott 1,5 százalékos értéket nem fogjuk tudni elérni.

Befejezésül röviden annyit, hogy nemigen értettem Turi-Kovács Béla felszólalásában: a MIÉP, a nemzet, a nemzetet képviseli, milyen alapon, mi derült ki ebből a vitából, vajon milyen koalíciót akar, milyen kormányt képzel el, vajon milyen GDP-, gazdasági növekedést képzel el. Mindabban, amit mi elmondtunk, semmi ilyen meggondolás szerepet nem játszott. Mi, amikor elmondtuk a véleményünket, azt mondtuk el, hogy ezt a költségvetést minden pozitívuma ellenére, adott területeken méltánylandó előrelépés ellenére, a pozitív szándékokat is értékelve azért nem fogadjuk el, amit az előbb részleteiben is próbáltam kifejteni, hogy a változatlan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) pénzügyi rendszer keretei között nem lesz lehetőség arra, hogy többet tegyen a kormány, mint egy egyszerű kormányváltás.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu