DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tulajdonképpen a pénzügyminiszter úr figyelmét szeretném felhívni a következőre, alátámasztva, amit Dornbach képviselő úr említett, ez a bizonyos "megfordul-e a magyar gazdaság jobb irányba vagy nem". Nem hiszem, hogy említeni kell önnek, bizonyára ismeri, de azért elmondanám, hogy az OECD júniusi előrejelzése Magyarország fejezetében tíz sűrű soron keresztül inti a magyar kormányt - tehát ezek szerint májusi adatokra támaszkodik -; azt mondja, elismerve, hogy az olajár akkor már elkezdett emelkedni, de éppen ennek következtében Magyarországnak sokkal jobban oda kellene figyelnie az inflációs politikájára. Úgy fejezi be - nem akarom a veszélyeket felsorolni -, hogy lényegesen magasabb lehet az infláció, hacsak - hacsak! - a kormány költségvetési politikája nem lesz sokkal szorosabb és átgondoltabb.
Ezt az intést nagyon sokan alátámasztják. Tegnap részt vettem Bonnban a legjelesebb német gazdasági kutatóintézet konferenciáján, ahol az Európai Unió képviselői is, igen jeles képviselői - Verheugen helyettese is - vettek részt. És mindnyájan megkérdezték, mivel egy tudományos konferenciáról volt szó, hogy mit fog csinálni Magyarország az inflációs többletbevételeivel. Tehát magyarul: valóban el akarja-e költeni, adósságcsökkentésre fordítja-e, vagy igazából mi lesz a sorsa ennek?
Erre már a beszédemben felhívtam miniszter úr figyelmét, hogy ezt még egyszer kérem átgondolni, próbálják meg átgondolni. Újabb inflációgerjesztés veszélye fog itt belépni, ezért említettem, hogy elsősorban infrastruktúrára, ha egyáltalában elhasználja a kormány, akkor infrastruktúrára kellene fordítani. Ezek a veszélyek még inkább fokozódtak, és én is utoljára említem meg ezt a bizonyos gázáremelést, amely azoknak a lépéseknek a sorozatába, amit kért tulajdonképpen a nemzetközi gazdasági közösség Magyarországtól, abszolút nem illik bele. Ugye, az összes elemző szerint, szemben az önök jóslatával, 1 és 1,5 százalék közötti inflációemelkedést fog jelenti. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.)
Tehát ilyen szempontból újra és újra meg kell gondolni, mert itt valóban megfordulni látszik a gazdaság megszorításának folyamata, éppen ellenkező, veszélyes irányba.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés