DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Most, hogy a meglehetősen hosszúra - bár egyesek szerint nem kellően hosszúra - nyúlt költségvetési vita a befejezéséhez közeledik, úgy gondolom, elérkezett annak az ideje, hogy egy összegzést próbáljunk adni mindarról, amit ez a vita hozott, eredményezett. És egyáltalán valamilyen megállapításra kellene jutnunk, hogy közelebb jutottak-e az álláspontok a vita során, távolodtak, netalántán megmerevedtek.
Azt gondolom, tisztelt Ház, hogy a vita, a költségvetési vita néhány pont körül csúcsosodott ki, és néhány pontban tulajdonképpen meg is fogható. Mindenekelőtt az ellenzék vitatta, bár egyre kevésbé erőteljesen, és mintha lankadó erővel tenné ezt, hogy törvényesen került-e benyújtásra két évre a költségvetés, avagy sem. Megvannak-e a törvényi feltételei, vagy nincsenek? A vita nézetem szerint nem ekörül folyik, hanem akörül, hogy mit kell törvényesnek tekinteni: az elfogadás időpontjában meglévő törvényességet, avagy a benyújtás időpontjában meglévő törvényi feltételeket.
Az én meggyőződésem szerint nem lehet másként, csak úgy, hogy amikor a törvény elfogadásra kerül, amikor a költségvetési törvényről szavazni fogunk, akkor fenn kell állnia a törvényes feltételeknek. Márpedig a kormány benyújtotta azt a törvényjavaslatot, módosító javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy amikor szavazunk, ez már törvényes legyen. A lehetőség bekövetkeztét lehet kétségbe vonni, de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a szavazás időpontjában fenn fog állni ez a törvényességi feltétel. (Balczó Zoltán: Ha megszavazza a parlament!) Lehet ezt vitatni, kedves képviselőtársam, nem haragszom, ha közbeszólnak, ez mindig inkább inspirál arra, hogy továbbgondoljak dolgokat. Tehát lehet ezt vitatni, de ha ez nem így lenne, akkor az egész vita értelmetlen lenne. Hiszen ebben az esetben pusztán arról lenne szó, hogy már a kezdet kezdetén lehetne szavazni, azután az egész többit el lehetne felejteni. De ez természetszerűleg nem így van. Azért van a költségvetésnek egy elfogadási rendje, mert annak van egy kezdete, annak van egy folyamata, és van annak egy elfogadási rendje is. Ez az elfogadási rend teljes mértékben törvényesen kerül betartásra - a mi nézetünk szerint - a kormány részéről, ezért azok a viták, amelyek ekörül forogtak, megítélésem szerint még csak nem is akadémikusak, hanem inkább csak akadékoskodók.
Tisztelt Ház! Meg kell mondanom, hogy a vita érdemi részét én nem itt láttam, hanem ott, hogy vajon érdemes-e kétéves költségvetést csinálni, és vannak-e ennek hasznai. Van-e ennek olyan haszna, amely hosszabb távon is érvényesül? Van-e olyan haszna, ami kiegyenlíti azokat az esetleges bizonytalanságokat, amelyeket itt az ellenzék többször hangsúlyozott és többször előadott. A Független Kisgazdapárt meggyőződése szerint a kétéves költségvetésnek vannak olyan erényei és előnyei, ami miatt érdemes ezt a kétéves költségvetést most elfogadni, kipróbálni, és ha valóban beválik, akkor ezzel a hosszabb távú tervezés lehetőségeit megteremteni. Érdemes azért, mert meggyőződésünk szerint nemcsak a társadalom egyes szereplői felé, nemcsak a társadalom egyes rétegei felé, hanem azt kell mondani, hogy mind külföldön, mind belföldön üzenet értéke van annak, ha a magyar gazdaságban akkora bizalom van, és a magyar törvényhozásban, a magyar törvényalkotásban, a magyar kormányban és törvényhozókban olyan bizalom van a jövő iránt, hogy el tudják képzelni, el tudják fogadni, hogy ez a kétéves időszak valóban a tervezettek, az elgondoltak szerint alakul.
Mik az ellenvetések? Két nagyon nagy bizonytalansági tényező volt, amely egyrészt az inflációt gerjeszti, másrészt pedig, hogy vajon a növekedés fenntartható, vagy nem tartható. Kétségtelen, hogy az, ami a nemzetközi olajárakat illeti, abban a bizonytalanság nem szűnt meg, sőt, a közel-keleti háború folyamatosságával, annak, úgy tűnik, nagyon nehezen történő megszüntetésével akár állandósulhat is. De állandósul-e ettől - mondják más szakemberek - az olajár magas szintje? Ez egyáltalán nem bizonyos. Mert egy ideig lehet az olajcsapokkal olyan módon játszadozni, ahogyan ez történik, és ezzel emelni az olajárakat, de meggyőződésem szerint középtávon is már érvényesülnek azok a gazdasági tényezők, amelyek az olajárat a tényleges és reális piaci értékhez fogják igazítani. A mi várakozásunk ez, meggyőződésem szerint is mintegy 25 dollár/hordó körüli áron ez stabilizálódhat, és ez már az inflációs rátát olyan mértékben semmiképpen nem érinti, mint amiként ezt az ellenzék előrejelezte.
Az én nézetem szerint egyébként az olajáraknál nagyobb bizonytalanságot hordoz magában az euró jövőbeni sorsa. Az már egy nehezebb kérdés, és ezt az én pártom is hosszan mérlegelte, hogy vajon ez akkora bizonytalansági tényező-e, amely esetleg már a kétéves tervezést, a kétéves költségvetést nem teszi lehetővé. Ez tényleg komoly gond, és nem is látom teljes mértékben eldöntöttnek. Az a dániai szavazás, amely meggyőződésem szerint az Európai Unió kisebb lélekszámú, de meghatározóan fontos gazdasággal rendelkező országai részéről jelzés értékű volt, ez megítélésünk szerint hosszabb távon is éreztetheti a hatását. Ez valóban azt jelentheti, hogy egyfajta bizalomvesztés következhet be az euróban.
(15.00)
A nagy kérdés az, és azt kell nyilván mérlegelniük azoknak, akiknek ez elsődlegesen feladatuk, a kormány megfelelő embereinek, hogy vajon ezt kiegyenlíti-e azoknak a nagyobb államoknak és meghatározóbb gazdasággal rendelkező államoknak a gazdasági ereje és fejlődése, amelyek az euró fenntartásában érdekeltek. Mi úgy gondoljuk, hogy ha nem is következik be ezen a téren egy olyan áttörés, amely az eredeti, a dollárhoz viszonyított értékét helyreállítja az eurónak, de valamilyen javulás be kell hogy következzen, hiszen a gazdasági trendek azt igazolják, hogy nem romlik, hanem a következőkben inkább javul az európai gazdaság színvonala és viszonya is a dollárban érdekelt országok felé. Ez azt jelentheti, hogy a mi számunkra is kedvező változás következik be.
Amint elmondtam, magam is érzem, hogy abban, amit elmondtam, bizonytalansági tényezők vannak, és ezt nem is lehet vitatni. A kérdés azonban alapvetően az, hogy mit kell elfogadni. Azt lehet-e, kell-e elfogadni, hogy a bizonytalansági tényezők mellett is inkább hiszünk a magyar gazdaságban és hiszünk egyfajta magyar gazdasági fölemelkedésben, hiszünk abban, hogy a társadalom eléggé akarja ezt a felemelkedését, avagy pedig egy pesszimista álláspontra helyezkedünk. Meggyőződésem szerint nemcsak az inflációt, hanem a gazdaság alakulását is lényegileg befolyásolja az a várakozás, amelyet sugallni vagyunk képesek.
Megvallom őszintén, az egész vita során számomra nem az MSZP-, nem az SZDSZ-, hanem leginkább a MIÉP-álláspont volt ambivalens. Ez az a párt, amely szünet nélkül a nemzetre hivatkozik; hogy mennyi alappal vagy mennyivel nem, azt most ne vitassuk. Azt se vitassuk, hogy mekkora támogatottsággal teszi ezt, vagy mekkorával nem teszi. De az a fajta hivatkozás és azok a hivatkozások, amelyek a bizonytalansági tényezőt erősítik, számomra azt igazolják, hogy itt valami hiba van a nemzetre hivatkozással. Valami hiba van a nemzet jövője előképének a megítélésében. Hiba van azért, mert ha ilyen bizalom magában abban a pártban sincs, amelyik pedig hát elsődlegesen vallja magának ebben az országban ilyen érdekeltnek (Rozgonyi Ernő: Mi iránt kellene bizalommal lenni?), vajon akkor mire számít. Arra számít netalántán, hogy ez után a kormánykoalíció után egy számára jobb koalíció következik? Valami olyan koalíció következhet, amely nagyobb biztonsággal fogja majd hozni ezeket a növekedéseket? Nagyobb biztonsággal fogja garantálni az országnak azt, hogy a gazdasága növekedni fog? Hát, ha erre számítanak, lelkük rajta! Meg kell azonban mondanom, hogy a számunkra ez nem csalódás, inkább azt kell mondanom, a helyes értékítélet visszatérése.
Tisztelt Ház! Ami körül még a vita folyt, és ami úgy gondolom, hogy talán az ügy érdemi része volt, az nem utolsósorban az egyes ágazatok, a társadalmon belüli egyes csoportok és különösen ezen belül is két nagy, a társadalmat meghatározó célcsoport, a fiatalok és a nyugdíjasok helyzete, illetve hogy a kormány miként viszonyul a költségvetésen keresztül e két csoporthoz.
Mi azért tartottuk ezt a költségvetést igazán kedvezőnek - ha nem is kifogástalannak -, mert azt gondolom, hogy törekedett a helyes arányok megteremtésére. Számunkra egyik megoldás sem elfogadható, sem az, hogyha túlzottan a fiatalok irányába történnek a költségvetésen belüli kedvezmények és forrásadás, sem az, ha a nyugdíjasok irányába történik ilyen. A két csoportot egyformán fontosként kell kezelni. Én a magam részéről és a pártom úgy ítéli meg, a mai nyugdíjasok helyzetén alapvetően rontott az a fajta nyugdíjrendszer, nyugdíjreform, amelyet az előző kormány idején elfogadtak.
Valóban el kell fogadni, hogy a jövő fontos, valóban el kell fogadni, hogy a jövő számára takarékoskodni kell, de amíg a jelenlegi nyugdíjasok olyan életszínvonalon élnek, ahogyan most, amíg a jelenlegi nyugdíjasok megsegítése ennyire most fontos, azt gondolom, el kellene gondolkozni - és aki felelősséggel gondolkodik a nyugdíjasokért, annak valóban el kellene azon gondolkodni -, hogy nem kellene-e azt a 70 milliárd forintot mégiscsak a mai nyugdíjasok életnívójának a növelésére fordítani.
Különösen fontos volt és fontos a számunkra, hogy a jövő megtervezésénél egyenlő súllyal essen latba a Széchenyi-program, és egyenlő súllyal essen latba az az agrár- és vidékfejlesztési program, amely a Kisgazdapárt sajátja. Mi elfogadtuk - és nyomatékkal szeretném mondani, a jövőre nézve is elfogadtuk -, hogy ez a két program egymást kiegészítve kell megjelenjen, egymást kiegészítve kell érvényesüljön. Tudatában vagyunk annak, hogy agrár- és vidékfejlesztést nem lehet végrehajtani, ha a Széchenyi-program nem tud megvalósulni. Hiszen a források megteremtése döntő mértékben mégiscsak a Széchenyi-programon keresztül kell hogy megtörténjen. Ha ez nem így van, akkor az ezer sebből vérző agrárium magát a saját hajánál fogva soha nem fogja tudni kiemelni abból a lehetetlen helyzetből, ahová talán nem is csak a tíz esztendő, hanem húsz-harminc esztendő döntötte.
Ezért tartottuk alapvetően fontosnak, hogy találjuk meg azt a közös pontot, és ne itt a Házon belüli vitában találjuk meg, hanem azokat a közös pontokat már az előkészítés során találjuk meg, amelyek e két irányzat, e két elképzelés egyértelmű egyensúlyba hozását eredményezheti. Én azt gondolom, ez nagymértékben sikerült. Úgy vélem, hogy az a fajta költségvetés, amely most megjelent, biztosítja a Széchenyi-program megvalósulásának legalábbis a kezdeteit, annak a megindulását, de biztosítja azt is, hogy miközben eddig csak szinten lehetett tartani az agráriumban, csak toldozni-foldozni lehetett az előző két esztendőben, most a következőkben egy fejlesztést lehet elindítani, érzékelhető, olyan fejlesztést, amely elmozdulást jelent az eddigiektől.
Tudom, hogy ez az a terület, amelyre oly sokan pályáznak. Tisztában vagyok azzal, hogy ma már igen gyakran nem arról szól a történet, hogy vajon milyen a költségvetés, hanem ki mit céloz meg a választói rétegekből. Annak is nagyon tudatában vagyok, hogy annak a választórétegnek, amely a Független Kisgazdapárt szavazóbázisa, van olyan érdekeltje, aki úgy gondolja, hogy ezt a réteget jó lenne megcélozni.
Mi szilárdan hiszünk abban, hogy a társadalom, a társadalom nagyobbik fele - és a gondolkodó fele - tisztában van azzal, hogy a Független Kisgazdapárt hibázhat, sok minden nem úgy történhet, ahogyan talán a várakozás ezt annak idején még elénk tűzte, ahogyan a várakozás még korábban velünk szemben fennállott, de egy bizonyos: nekünk lételemünk az, hogy teljesítsünk ebbe az irányba. Nekünk lételemünk az - és ettől nem térhetünk el a következőkben sem -, hogy az agrárium és a vidék jövőjét nekünk kell a leginkább biztosítani.
Azt kell mondanom, partnereink, koalíciós partnereink ebben tisztességgel jártak el, pontosan látták azt, hogy mi az, ami föltétlenül szükséges, és elértük azokat a határokat, amely nézetem szerint két év alatt - ahogyan az előbb már mondtam - az elmozdulást biztosítja.
Tisztelt Ház! Én tudom - előző évben is elhangzott -, hogy az előző évi volt minden idők legjobb költségvetése, ez meg a minden idők legjobb költségvetését is meghaladó költségvetés. Ez a mostani csak egy egyszerű kétéves költségvetés az én nézetem szerint, de mégis, ebben a költségvetésben vannak bizonyos áttörési pontok, még akkor is, ha ezt néhányan átverésnek vélik vagy gondolják, vagy így szeretnék megélni.
Ezek az áttörési pontok léteznek. Ezek az áttörési pontok ott vannak, amiről az előbb beszéltem, ott van a fiataloknál, benne van a lakásépítésben, benne van az infrastruktúra építésében, benne van a munkahelyhez jutás lehetőségében; és benne van a nyugdíjasoknak az a tisztességes növekménye, amely megítélésem szerint az adottságokhoz képest elfogadható, ha nem is elégséges.
Tisztelt Ház! Mindennek alapján meggyőződésem szerint olyan költségvetést tárgyal a Ház, amelynek az elfogadása nemcsak indokolt, de jövőbe mutató. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés