DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt hiszem, ha valakinek nem kell ezt mondani - a közönségnek mondom ezért kizárólag -, Csiha Judit képviselőtársam pontosan tudja, hogy a kétéves költségvetés elfogadása esetén a garanciális lehetőségek nem változnak, nem csökkennek. Az átjárhatóság nem jön létre és nem következik be a négy alrendszerben, nem történik olyan változás, amely ne lenne korrigálható, és amely ne lenne kiküszöbölhető egy kedvezőtlen változás esetén.
Egy költői kérdést szeretnék feltenni. Vajon tisztességesebb és jobb megoldás-e az, ha egy választási év előtti decemberben elfogad a kormánytöbbség egy olyan költségvetést, amely a következő választási évre - annak közeli ismerete alapján - határoz meg olyan tételeket, határoz meg olyan részeket, amelyek determinálják a következő kormány helyzetét? Ha van bizonytalanság a kétéves költségvetésben - mert kétségtelenül van -, akkor a kormány most azt a kockázatot vállalta, hogy nem tud, nem lehet olyan helyzetet teremteni, mint amilyen helyzetet teremtett az előző kormány ennek a kormánynak. Ha ez így van, akkor most a tisztesség is szóljon azokból, akik itt ezen elgondolkodnak, hogy nem ez-e a korrektebb. Nem az a korrektebb, ha nem eszerint fog megváltozni?
Tudom, lehet erre egyszerűen rámondani, hogy nem, és a vállat is meg lehet húzni, de ennek ellenére az a nagyon határozott álláspontom, hogy ezt a fajta magatartást tisztességesebbnek kell ítélni, mint azt a lehetőséget, ami benne rejtőzik abban, hogyha 2001 decemberében, az összes lehetőség ismeretében, egy kormány megszab valami olyan költségvetést, ami már tényleg választási költségvetés.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés