DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita első napján egy szóra figyeltem fel, és egészen a vita végéig vártam, hogy annak mondanivalója valahogy tisztázódjék. Sajnos azonban nemhogy tisztázódott volna, hanem ismétlésekkel, újabb és újabb területekre való kiterjesztésével még inkább elmélyítette jelentését, még kirívóbb lett. Ezért kell legalább egy megjegyzés erejéig szólni róla.

Már a korábbi években is és most is tapasztalhattuk, hogy a költségvetési vita sajátos magatartásformát vált ki az ellenzékből, a realitástól független, gyönyörű vágyképeket rajzolnak fel a jövőről. Hozzászólásaik, költségvetési követelményeik nyomán az elmúlt évek gazdasági kórképe felrajzolható. Ellenzéki képviselőtársaim a minősítő jelzők gazdag tárházával keltenek lehetőleg elkeseredett, pesszimista hangulatot az éppen előttük fekvő költségvetés iránt. Így beszéltek tavaly például a bizonytalanság költségvetéséről, az üresjárat költségvetéséről, a reménytelenség költségvetéséről - és hadd ne soroljam tovább. Most arra sem akarok kitérni, hogy e költségvetés birtokában harcolt az ország az árvíz ellen, ünnepelte ezeréves fennállását, élte szokott és szokatlan eseményekkel gazdag életét, vagyis: a tavalyi költségvetésre tett megbélyegzéseket a valóság sorra-rendre minősítette.

A megbélyegzés szokása az idei költségvetési vitában is folyt és folyik tovább. Egy jelentős változás azonban mégis történt. E változás abban a szóban fogalmazódik meg, amelyre első mondatomban utaltam. Egyfelől az történt, hogy az ellenzék lenyúlt az argó stílusrétegébe, és onnan választott terminológiát illesztett országgyűlési vezérszónoklatba. Ez nem illik. De hát akinek ízlése van hozzá, tegye.

Másfelől az történt, hogy a választott argó kifejezés ma már széleskörűen használt meghatározott körökben, és itt gazdag jelentéstartalmat szívott magába. Ez a jelentés erkölcsi, jogi kategóriát ad. Konkrétan: az ellenzék címkézésében a minőségi változást az jelenti, hogy míg tavaly holmi "reménytelenség" kifejezésekkel megmaradt a közbeszéd szintjén és csak hangulatkeltésre törekedett, az idén nyomban, már az első vitakörben az "átverés költségvetése" kitételt használta, s ezzel megítélésem szerint elkövette a rágalmazás cselekedetét.

Azt lehetett hinni, hogy akik használták, felkapták e szót, nem ismerték sem a lényegi jelentését, sem használatának következményét. De miután e kifejezéssel jeles személyiségek és jogászok is éltek, ez nem hihető. Nekik tudniuk kell, hogy az "átverés" azt jelenti, hogy rászed, becsap, megcsal, megtéveszt, félrevezet, megkárosít; tudatosan, jogtalan előnyszerzés végett csalást követ el, ártó szándékkal tönkretesz. E szinonimasor mindegyik tagja külön-külön is rágalom, az "átverés" szóban összefoglalva még inkább az. Ha van olyan végletesen erkölcstelen kormány, amelyre rámondható, hogy tudatosan, jogtalan előnyszerzés végett, költségvetésnyi méretű csalást követ el, az őt megválasztókat ártó szándékkal tönkreteszi, azt ma már kiközösíti a nemzetközi közvélemény, mint ahogyan erre példa is van.

(14.40)

Hogyan lehetséges hát, hogy egy szabadon választott kormányt az Országgyűlésben az ország saját ellenzéke rágalmazzon ilyen durván?

Fogadjuk el, hogy a választások előtt két évvel már a költségvetési vita is kampány. Ám a rágalmazás mint agitációs eszköz még a tényleges kampányidőszak alatt sem megengedett. Ha az ellenzék az idén ezt megtette, mint ahogy az egész kormánnyal szemben megtette, az joggal kifogásolható - vagy sajnálható. A két lehetőséget aszerint mérlegelhetjük, ahogy az ellenzék saját súlyát minősítjük.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu