HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én is az önkormányzati finanszírozáshoz szeretnék hozzászólni. Az előttem szóló képviselőtársam már említette ezeket a tételeket, de szeretném azért még egyszer emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy az önkormányzatok egy 60 milliárdos tételt fognak még megkapni a gázközművagyon címén. Az előző kormány nem teljesítette ezt a kötelezettségvállalást, és ezt ennek a kormányzatnak kell finanszírozni. Ez teljesülni fog.

Ugyanakkor szeretném arra is emlékeztetni Sibak képviselő urat, hogy a 2001-2002. évi költségvetés a hangsúlyt a kis- és középvállalkozások fejlesztésére helyezi. Ez nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok számára is pozitív eredményt hoz, hiszen a vállalkozás élénkülése egyben a helyiadó-bevétel növekedését is magával vonzza, és ez a vállalkozásfejlesztés elsősorban a vidék felé irányul, tehát a kisebb települések jobb pozícióba kerülhetnek ezáltal. Még egyszer szeretném megismételni a korábbi felszólalásom azon részét, hogy az önkormányzatok önállósága és függőségi viszonya az államtól kívánatosan egyre fokozódik, és ez a költségvetési finanszírozásban is megjelenik. Magyarul: a helyi bevételek aránya egyre nagyobb helyet foglal el a költségvetésben, ami helyes, és a függetlenséget és a demokráciát mindenképpen pozitív irányba befolyásolja.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu