DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A jelen törvényjavaslat előkészítése során - ugyanúgy, mint az előbbi törvényjavaslat előkészítése során is - hatpárti tárgyalásokat kezdeményezett és folytatott le a Belügyminisztérium, és a hatpárti tárgyalások során elhangzott javaslatokat is figyelembe véve nyújtottuk be a törvényjavaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! A jelenlegi módosítás célja az útiokmány-kiadási és -nyilvántartási eljárás pontosabb szabályozása és az adatszolgáltatás adatvédelmi garanciákkal történő megerősítése. A törvény eddig nem rendelkezett a szülői felügyelet megszűnése, szünetelése esetében teendő intézkedésekről. A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a szülői felügyeleti jog megszűnése esetén a kiskorú úti okmányát az útlevélhatóság visszavonja, ha az okmányt a szülői felügyelet gyakorlására jogosulttá váló személynek a másik szülő nem adta át.
A törvényjavaslat pontosítja az útiokmány-nyilvántartás adattartalmát, megvalósítja a külföldre utazásban korlátozottak, illetőleg az érvénytelen úti okmánnyal rendelkezők adataihoz való közvetlen hozzáférést a határőrség részére. Ezáltal lehetővé válik az okmányhasználat jogszerűségének gyors ellenőrzése, illetőleg a jogosulatlan külföldre utazás megakadályozása.
A személyazonosító igazolvány kiadására irányuló eljárásban lehetővé válik, hogy a személyazonosság megállapítása érdekében az útlevélhatóság, illetőleg a központi adatkezelő szerv a szükséges adatokat átadja a személyiadat- és lakcímnyilvántartás részére.
A politikai egyeztetés 2000. május 15-én alapvetően támogatásáról biztosította az előterjesztést. A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a tervezetben foglaltakat csak a személyazonosító jel belső azonosítóként történő használata miatt kifogásolta, emiatt a tervezetből a személyazonosító használatával összefüggő módosítások kimaradtak.
(18.40)
Az adatszolgáltatás körében a törvényjavaslat az adatkör pontosítása mellett javaslatot tesz arra is, hogy a jövőben az adatszolgáltatásért, ahogyan az a személyazonosításra alkalmas más okmányok, illetve nyilvántartások esetében is megvalósult, igazgatási szolgáltatási díjat kelljen fizetni. A javaslat az igazgatási szolgáltatási díj mértékének rendeletben történő meghatározására a belügyminisztert és a pénzügyminisztert együttesen hatalmazza fel.
Fontos szabály, hogy a diplomata- és a külügyi szolgálati útlevelek esetében az adatszolgáltatást csak a Külügyminisztérium mint útlevélhatóság teljesítheti. Ezzel kizárható a nyilvántartásból való illetéktelen adatlekérdezés, illetőleg az, hogy az adatszolgáltatás során a nemzetbiztonságot veszélyeztető adathozzáférés történjen.
A törvényjavaslattal jogharmonizációs kötelezettséget is teljesítünk. A törvényjavaslat elfogadása esetén megfelelünk az egyénnek a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos védelméről és ezeknek az adatoknak a szabad áramlásáról szóló európai uniós irányelvben foglaltaknak.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a törvényjavaslatot vitassák meg és fogadják el.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés