BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy államtitkár úr azt az értesülést nem cáfolta, mely szerint miután a nyomozás már megindult és Simicska Lajos volt az APEH elnöke, még mindig sikerült 800 millió forintot visszaigényelni, elképzelhetően jogosulatlanul. Ez volt az egyik legfontosabb kérdésem, sajnálom, hogy erre megnyugtató választ az államtitkár úr nem tudott adni.

Még egyszer szeretném felhívni a figyelmet arra a kényes mellékkörülményre, hogy az APEH elnöke és a gyanúsított egykor üzlettársak és barátok voltak. Az is tény, hogy Simicska Lajos a kormány jóvoltából jelenleg egy állami bank tanácsadója. Igaz, fő szakterülete most nem az áfa-visszaigénylés, hanem az autópálya-építkezés. Én az előzmények ismeretében azonban a kormánymegbízásokkal ezek után csínján bánnék. Simicska Lajos ügyében túl sok a rejtélyes és gyanús összefüggés, csodálom, hogy ez az önök szemét nem csípi.

Válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu