DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is úgy gondolom, hogy ilyen késői órán nem baj, ha humor is elhangzik ebben a Házban, és Lamperth Mónika, mint a bök, bökölődését - ahogy felénk mondják - szívesen vesszük, mert egy kis színt visz talán ebbe a vitába, amely tulajdonképpen egy irányba hat, de néhány olyan kérdésben pontosításra szorul az ő felszólalása, amelyet már többször elmondott és mindig kijavítjuk, de újra-újra előhozza. Ezért szeretném elmondani itt a tisztelt Ház előtt, hogy a folyamatban lévő beruházások közül 17 milliárd forint úgynevezett ellenzéki önkormányzatok területén folyik, miközben 6 milliárd kormánypárti. Ez az elmúlt évek beruházásaiból adódik.
A másik, Veszprém példája és ügye; az egy tényleg érdekes kérdés, hiszen miközben a Veszprém megyei címzett támogatásra nyújtottak az igényt, amikor az első évben ez elutasításra került, akkor azt mondták, hogy lám, lám azért, mert Veszprém ellenzéki önkormányzat. Amikor pedig a címzett támogatást elnyerte, akkor meg azt mondják: hohó, hát az nem is ellenzéki önkormányzat, hanem mivel megyei közgyűlés kórházáról van szó, ez kormánypárti! Tessenek már eldönteni, hogy melyik igaz a kettőből!
A harmadik dolog, ami szintén pontosításra szorul: pont a költségvetési törvényben van arról szó, hogy korábban ebben a tárgykörben a támogatások ügyében a törvényben szereplő összeget az önkormányzatok nem tudták igénybe venni mintegy 60 százalékban, mert nagyon pici induló összeggel kezdték a beruházást, pár százalékos volt az összberuházáshoz képest. Erre most a javaslat mintegy 30 százalékot jelöl meg, amely, úgy gondolom, arányosabb elosztást és a támogatási források nagyobb igénybevételét teszi majd lehetővé. Tehát elindult egyfajta gondolkodás e tekintetben.
Köszönöm szépen, és elnézést kérek a hét másodperces túllépésért. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés