DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, igen tisztelt Francz Rezső képviselő úr, ha ön ismerné a 2000. évi költségvetést, akkor nem tette volna fel nekem ezt a kérdést, de akkor sem, ha az 1999. vagy 1998. évi költségvetést ismerte volna, mert a polgári kormány megalakulása óta a korábbi Területfejlesztési Minisztérium teljes egészében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz került át, ezért is lett a neve Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Ennek megfelelően a településrehabilitáció is szerepel a költségvetésünkben, erre a célra az FVM központi költség-előirányzata 40 millió forintot irányzott elő, ebből ön helyesen ismertette 14 millió forint felhasználását.
Legyen szabad felhívnom a figyelmét arra, hogy az összegek odaítélése pályázati alapon, bizottságok útján történik. A bizottságok döntéséről szóló értesítéseket én írtam alá, tehát a döntéshozatalban nem vettem részt, de a döntés eredményéről tájékoztattam az érintetteket.
Nagyon fontosnak tartom az ország nyilvánossága előtt rögzíteni, hogy a vidékfejlesztésnek természetszerűleg része a templomok állapota és helyzete is, hiszen igen sok kistelepülés van országunkban, ahol semmilyen közösségi összejövetelre nincs alkalom, csak a templomban. Én magam, aki nagyon sok millenniumi zászlóátadáson veszek részt, elmondhatom, hogy az esetek döntő részében szabad téren tartjuk meg ezeket az ünnepségeket, és ha rossz az idő, akkor beviszik az ünnepségeket a templomba.
Aki azt hiszi, hogy a Földművelésügyi Minisztériumnak csak disznóólakat kell építenie, az teljesen félreérti a helyzetet, mert a vidékfejlesztést illetően, úgy gondolom, a magyar népnek másra is van igénye.
Azzal kapcsolatban pedig, hogy ön az interpellációjának azt a címet adta, hogy "Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség...", hadd jegyezzem meg, hogy több száz millió katolikus hisz a mi miatyánkunkban, és az MSZP-nek sincs joga meggyalázni a mi miatyánkunkat, nincs joga a parlamenti mocskolódások színvonalára lesüllyeszteni a miatyánkot. (Taps a kormánypárti oldalon és a MIÉP soraiban.) Ezért önnek az a válaszom, Francz Rezső, hogy szégyellje magát. (Taps a kormánypárti oldalon és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés