ÉKES JÓZSEF, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ez az a törvényjavaslat, amellyel a bizottság vitája során maximálisan és egyhangúlag egyetértett. Tekintettel arra, hogy a bizottság már a múlt év folyamán foglalkozott e törvénnyel, az LIII. törvény módosításával kapcsolatos javaslataiban is megpróbálta kiemelni, hogy a tárcánál mindenképpen rendezni kell ezt a kérdést.

Úgy érzi a környezetvédelmi bizottság, hogy egy olyan általános szabálymódosítással történik meg a törvény módosítása, amely valóban helyre teszi azokat a hiányosságokat, amelyek egyrészt a tárcaközi miniszteri rendeletekben, másrészt a levegőminőség, a levegőtisztaság mérésében, emisszióállomások telepítésében mutatkoznak meg, és vele párhuzamosan az ÁNTSZ és a környezetvédelmi tárca hatásköreinek feladatmegosztásából, vagyis jobban mondva széttagoltságából eredő problémákat próbálja meg a maga módján a törvény helyre tenni.

A környezetvédelmi bizottság négy hozzászólással és maximális támogatással javasolja a parlamentnek a törvény elfogadását, és ezzel együtt javasolja azt is, hogy belső átcsoportosítással, a megfelelő anyagi háttér biztosításával minél gyorsabban kerüljön végrehajtásra a mérőállomások telepítése, azok monitoringrendszerének a kialakítása, valamint az egységes kezelése.

Nemcsak a környezetvédelem, hanem a környezet-egészségügy szempontjából is nagyon fontos e törvény módosítása, vele párhuzamosan célszerű mindenképpen az önkormányzatoknál a hatáskörök lebontásából adódóan megfogalmazni az önkormányzati környezetvédelmi alapok létrehozását, valamint az önkormányzat esetében is a környezetvédelmi programok kialakítását, ami a későbbiek folyamán a pályáztatási rendszereknél is mint egy hatáskör, bele kell hogy épüljön ebbe a rendszerbe.

A környezetvédelmi bizottság mint első helyen kijelölt bizottság, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag javasolja a parlamentnek elfogadásra ezt a törvénymódosítást, hiszen ezzel tulajdonképpen egy adósságot zárunk le, hiszen a környezetvédelmi bizottság nemcsak e kérdésben, hanem a vízminőség, a talajvédelem kérdésében is hasonló módosító indítványokat kezdeményezett, és talán ez az első lépcsője annak, hogy valóban egy korszerűbb, átláthatóbb, végrehajtás szempontjából is egyszerűsített törvényjavaslat kerül elfogadásra a parlament által.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu