KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Egy viszonylag rövid törvényjavaslat van itt a kezünkben, a T/3269. számú, amely a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról szól. Mindösszesen három paragrafust tartalmaz, amelyből kettő lényegi és egy felhatalmazást tartalmazó paragrafus.
Az 1. §-ról néhány gondolatot elmondva, és talán egy kicsi polemizálva is Lezsák Sándor képviselőtársammal, mindenképpen szükségszerűnek tartom azt, hogy az önkormányzatok valamilyen módon, különösen a b) pontban említett tevékenységgel, tehát a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezést, ideértve az avarégetést és egyebeket, szabályozzák.
(19.10)
Azon a településen, ahol én lakom, nincsen ilyen szabályozás, a szomszéd településen van, és bizony kellemetlen dolog az, amikor üdülőkörzetben, a Duna-kanyarban, amikor az ember tiszta levegőre vágyna a hétvégén, amikor otthon van, akkor semmi mást nem szagolhat, mint zölden égetett avart meg égetett füvet és egyebeket; szerencsés esetben ehhez nem járul hozzá a háztartási hulladéknak, tehát a kommunális hulladéknak a vegyes eltüzelése, mert több településen teljesítményarányosan kell fizetni az elszállított hulladékért. Ennek a következménye általában az, hogy az égetett avar tetejére rákerül a kommunális hulladék, amely persze természetesen tartalmaz PVC-t is, amiből köztudottan klór is fölszabadulhat. Én tehát ennek azzal a formájával, hogy minden településnek legyen ilyen szabályozása, mindenképpen egyetértek.
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Persze nem szabad átesni a ló túlsó oldalára. Németországi élményemet talán szabad itt elmondani a Házban: valamelyik önkormányzat a kertben való grillezést betiltotta azzal, hogy a szomszédoknak ez orrfacsaró bűzt is okozhat. Végül is a német alkotmánybíróság úgy döntött, hogy azért a jó sült karaj vagy sült oldalas szaga mégsem zavarja a szomszédokat.
Komolyra fordítva a szót: szintén az 1. §-sal kapcsolatban nagyon helyesnek és méltányolandónak tartom, hogy a füstködriadótervet meg kell minden önkormányzatnak alkotni, illetve ehhez gyakorlatilag egy végrehajtási utasítást is kell teremteniük, hogy amikor ilyen füstködriadó van, akkor hogyan kell eljárniuk.
Az elmúlt tíz-tizenöt évben nem nagyon emlékszem, hogy Magyarországon bármikor is füstködriadót elrendeltek volna, bár elképzelhető, hogy lett volna egy-egy városban vagy a fővárosban erre szükség. Remélhetőleg ez az új szabályozás egy kicsit komolyabbá fogja tenni a füstködriadó elrendelésének a szabályait, bár itt részben kétségeim vannak. A törvényjavaslat egyik fontos módosítása az, hogy a légszennyezettségi adatok mérését központosítja, mondjuk így, a Környezetvédelmi Minisztérium hatáskörébe utalja, kiveszi az önkormányzatoktól. Én látok egy kis ellentmondást abban, hogyan fogják az önkormányzatok ezentúl megkapni az esetleges füstködriadó elrendeléséhez szükséges adatokat. Gondolt-e erre a minisztérium, rendelkezésre állnak-e azok az informális csatornák, amin keresztül az önkormányzatok ezekhez a határértékekhez, egyebekhez hozzá tudnak jutni?
A másik ilyen probléma - a környezetvédelmi bizottság legutóbbi ülésén meghallgattuk a levegőtisztaság monitorozásával kapcsolatos beszámolót, ahol sajnos siralmas adatokról számoltak be az előterjesztők -, hogy a mérőműszerek korosak, fogalmazzunk ilyen finoman. Pótlásukra kemény milliókat, tízmilliókat kellene költeni. Természetesen örömmel tölt el egy oldalról, hogy ezt megint nem az önkormányzatok nyakába próbálják ellenszolgáltatás nélkül rakni, de ez biztosan hosszabb folyamat lesz. Nem hiszem, hogy ezt egy-két éven belül a környezetvédelmi kormányzat meg tudja oldani, hogy az egész ország területén korszerű mérőberendezések, monitoringberendezések és nyilvántartó adatbázisok álljanak rendelkezésre.
A 2. §-ról még néhány gondolatot szeretnék elmondani. Nagyon helyesnek tartom, hogy a légszennyező és egyéb szennyező anyagok kibocsátásával kapcsolatban egy bizonyos központosítás történik. Eddig - így fogalmaztam magamnak - a sok bába között nyilván elveszhetett a gyerek, és erre rájött a jelenlegi kormányzat. Külön örömmel töltött el, hogy ez a benyújtott törvényjavaslat összhangban van a tegnap tárgyalt, közúti közlekedés módosításáról szóló törvényjavaslattal; nem mindig szoktak a Ház elé teljesen harmonizált törvények kerülni. Nyilvánvalóan ez egy szoros együttműködést feltételez a környezetvédelmi miniszter és a különböző társminisztériumok között. Remélhetőleg ez az együttműködés hatékony lesz és jól fog működni.
A magunk részéről, tehát a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről a törvény javasolt módosítását támogatjuk és elfogadásra javasoljuk.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés