LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látszik, ez ma a meglepetések estéje, mert nemcsak államtitkár úr lepett meg engem azzal, hogy azt mondta, nagyrészt egyetért az elmondottakkal; meglepetés vagy sem, én meg a Lezsák képviselő úr által mondottakkal száz százalékban egyet tudok érteni. Ezért talán képviselő úr megbocsát, hogy noha ő beszélt utoljára, de mégis államtitkár úr előbbi hozzászólásához kapcsolódom; nyilván későn nyomtam meg a gombot.

Örömmel vettem, hogy a társadalmasításra törekszik a nemzeti kulturális alap, illetve alapprogram döntéseinél a tárca is. Két megjegyzésem volna. Az egyik: az hangzott el államtitkár úr részéről - és erről már lehetett is olvasni -, hogy bizonyos közönség-képviselet kialakítására törekednek majd a döntéseknél. Ez olyan valami, ami nagyon jól hangzik, de borzasztó sok buktató rejtőzhet a részletekben. A közönség tudniillik a kultúrára azzal szavaz, hogy megveszi. Vesz könyvet, vesz színházjegyet. Külön támogatásra éppen az a kulturális termék szorul, amelyik piaci viszonyok között nem él meg.

Másrészt kicsit tartok attól, hogy versenyt fogunk mesterkélt közönségszervezeteket létrehozni, mert ennek nincs kialakult érdekképviselete. Én inkább úgy látom - bár ez szakmai vita -, hogy a társadalmasítás útja a szakmai szervezetek véleményezési jogának bővítése, nyilván alaposan megnézve, hogy valóban létező és valóban érdemi tevékenységet végző szakmai szervezetek fejthessenek ki véleményt.

A másik megjegyzés: én azt tanultam, hogy két pont között legrövidebb út az egyenes. Ha a minisztériumnak valóban az a szándéka, hogy ne centralizálja, hanem társadalmasítsa a döntéseket, akkor nem pontosan értem, hogy miért kezdte ezt a tavalyi esztendőben azzal, hogy megnövelte a miniszter keretét, illetve hogy eltolta a bizottságokon belül az arányokat a szakmai szervezet rovására. Ha most átlátta ezt a tévedését, én örülök neki, és partner lennék egy ilyen módosításban, de bizony az eddigi tevékenység nem nagyon igazolja, hogy valóban ez lett volna a szándék.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu