NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Egyetértek önnel abban, hogy a külpolitikai kérdésekben is nagyon fontos, hogy a következtetéseket levonjuk; néhány hét eltelte megfelelő alkalmat biztosít erre. Való igaz, hogy azok, akik kritizálták a kormány álláspontját az Ausztriával kapcsolatos szankciók kérdésében, sem bocsánatot, de még elnézést sem kértek. De tekintsük a hallgatásukat beismerésnek, és tegyük fel a kérdést, hogy minek a beismerése történik e fülsiketítő hallgatás körülményei közepette.
Először is annak, hogy a kormány álláspontja, összhangban egyébként a bölcsek véleményével - és itt engedje meg, képviselő úr, hogy megjegyezzem, nem indokolt a bölcsek kritizálása semmilyen formában, hiszen az álláspontjuk egybeesik a kormány álláspontjával -, nevezetesen, hogy az európai értékek védelmére helyeztük egyfelől a hangsúlyt, másfelől pedig a magyar-osztrák kapcsolatok ápolása lebegett a szemünk előtt, amikor kialakítottuk az álláspontunkat.
A szankciók bevezetése, amit valóban egyes ellenzéki erők követeltek a kormánytól, kapitális tévedés lett volna a magyar külpolitika részéről. Most már egyértelműen láthatjuk, hogy a magyar-osztrák kapcsolatoknak rendkívül káros lett volna, ha Magyarország azokat a szankciókat, amelyeket vártak volna egyes parlamenti pártok képviselői, bevezeti.
Ugyanakkor vannak pozitív hatásai ennek az egész osztrák történetnek, talán nem annyira a szankcióknak köszönhetően, hanem sokkal inkább annak a politikai vitának, amely a szankciók körül zajlott. Az egyik ilyen (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) pozitív hatás az EU álláspontja...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés