VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Örömmel válaszolok interpellációjára, annál is inkább, mert reggel már napirend előtt az ön egyik frakciótársának a felvetéseire is el tudtam mondani ezeket, így megismételhetem ezeket az információkat.
A CW Bank vesztesége 1999 végéig mintegy 85 milliárd forintot ért el. Ezt a veszteséget túlnyomórészt a Magyar Nemzeti Bank finanszírozta a mérlegében képzett, körülbelül 75 milliárd forintnyi céltartalék felhasználásával. A 2000-2001-es években a felszámolási folyamattal kapcsolatban további 1-2 milliárd forintos veszteség képződése várható. A pontos összeget csak a felszámolás lezárultával lehet meghatározni, de az már nagy biztonsággal megállapítható, hogy ez nagyságrendekkel el fog maradni a képviselő asszony által említett 160 milliárd forintos összegtől.
Az első kérdésével kapcsolatban szeretném emlékeztetni arra, hogy ön előtt, mint a CW-ügyeket vizsgáló albizottság tagja előtt ismert, hogy a rossz hitelek keletkezésének körülményeivel, időpontjával kapcsolatban az Országgyűlés gazdasági bizottságának albizottsága vizsgálódik. Az albizottság a Magyar Nemzeti Bank által megtett intézkedésekről részletesen tudott tájékozódni, ezért erre, ha megengedi, most nem térek ki. A pénzügyminiszter kérésére az osztrák igazságszolgáltatásnál a Magyar Nemzeti Bank büntető feljelentést tett a CW Bank korábbi vezetői ellen. Ezek a vizsgálatok folyamatban vannak.
Ami a rossz követelések behajtását illeti, arról a pénzügyminiszter az 1999. évi mérleg elfogadása kapcsán 2000 májusában azt a megállapítást tette, hogy az nem kellő szakszerűséggel folyt, és ebből további veszteség származott, ezért a Magyar Nemzeti Bank érintett vezetőit jutalomelvonással sújtotta. (Dr. Rozgonyi Ernő: Haha!) Ezt a megállapítást az MNB felügyelőbizottsága által megrendelt könyvvizsgálói jelentés is alátámasztotta. A jelentős végkielégítés fizetése mellett felmentett holland vezérigazgató alkalmazásának és munkavállalói jogviszonya megszüntetésének módja egyaránt felvetik az indokolt körültekintés, megalapozottság hiányának kérdését.
Az indián kaszinók kérdésével kapcsolatban az albizottság számára külön tájékoztató fog készülni, ezért a kérdés részleteit most nem érintem.
Az adósságcserével kapcsolatban az Országgyűlés már több alkalommal foglalkozott ezzel az üggyel, és képviselői interpellációval kapcsolatban is hangzott el válasz ugyanebben a tárgykörben.
A második kérdésére a gazdasági bizottság titkárságától szerzett információkat szeretném megosztani önnel és a tisztelt Házzal. A gazdasági bizottság albizottsága elkészített egy jelentéstervezetet, amely legkorábban a két hét múlva sorra kerülő következő bizottsági ülésen kerülhet majd megvitatásra.
Ezt követően a gazdasági bizottság elé kerül a jelentéstervezet, legkorábban december első hetében, és amennyiben a gazdasági bizottság a jelentéstervezetet elfogadja, úgy azt saját jelentéseként fogja az Országgyűlés elé terjeszteni. Addig tehát kérem a tisztelt Ház és a tisztelt képviselő asszony türelmét is, egyben kérem a válaszom elfogadását.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés