VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hazai kulturális élet támogatását maga mögött tudva, az akkori kormányzat 1992-ben tett javaslatot a nemzeti kulturális alap létrehozására. A korábbi kulturális alap helyébe lépő új állami pénzalapot a '93. évi XXIII. törvénnyel fogadta el az Országgyűlés. Az alap megalapításának elsődleges célja az volt, hogy a hazai kulturális élet egyik legfőbb pénzügyi támasza legyen, a nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint határon túli terjesztésének támogatása révén.

Az alap megőrizte önállóságát az elkülönített állami pénzalapok '95-ben életbe léptetett megszüntetése, illetve összevonása után is. Az önállósággal együtt a Magyar Köztársaság '99. évi költségvetéséről szóló törvény új helyzetet teremtett. Rögzítésre került, hogy az alap megvalósítását a központi költségvetés elkülönített fejezeti kezelésű előirányzata szolgálja, amellyel a miniszter a nemzeti kulturális alapról szóló törvény előírásai szerint rendelkezik. A megváltozott státusnak az elnevezésben is kifejezésre kellett jutnia, így 1999. január 1-jétől az NKA új neve nemzeti kulturális alapprogram lett.

A '93. évi XXIII. törvény megfogalmazza az alapprogram célját, irányító szervezeteit, rögzíti az alapprogram bevételeit és kiadásait, valamint a kulturális járulék bevallásának és megfizetésének módját, megállapítja a támogatások odaítélésének legfontosabb szabályait, és meghatározza a járulékköteles termékeket, szolgáltatásokat és az egyedi mentességeket. Ennek megfelelően az alapprogram főbb szervei az elvi irányító és koordináló döntések meghozatalára hivatott bizottság, valamint a pályázatok kiírásáról és elbírálásáról döntő szakmai kollégiumok. Az alapprogramot a kulturális tárca felügyelete alá tartozó önálló költségvetési szerv, az alapprogram igazgatósága kezeli. A törvény az alapprogram számára több bevételi forrást jelöl meg, de ezek közül csak a törvény mellékletében meghatározott termékek és szolgáltatások után befizetett kulturális járulék az igazán számottevő. A bevételi oldalon lényeges változást jelentett, hogy a törvény '96-os átfogó módosítása jelentősen bővítette a járulékköteles termékek körét. Addig ugyanis csak a kulturális típusú és jellegű árufajtákra és szolgáltatásokra terjedt ki a különadó, azt követően viszont a kultúrához érintőlegesen kapcsolódó termékekre is, például híradástechnikai eszközökre, pénzérmére, nyomdagépekre.

A járulék mértéke általában 1-3 százalék, a minősített, vagyis a pornó-, szex- és erőszaktartalmú művek esetében 25 százalék. A járulék fizetésére termékek esetében a gyártó vagy a kiadó, külföldi termékeknél az importáló, szolgáltatások esetében a szolgáltató, esetenként a forgalmazó vagy az üzemeltető kötelezett. A kulturális járulékot a járulék fizetésére kötelezett maga állapítja meg, vallja be és fizeti meg az általános forgalmi adót nem tartalmazó árbevétel után. A járulékfizetési kötelezettség teljesítését egyébiránt az adóhatóság ellenőrzi az adózás rendjéről szóló törvény, illetve a rá vonatkozó egyéb jogszabályok szerint. Az alapprogram kezeléséről és felhasználásáról, az ellenőrzés és beszámolás rendjéről, valamint a pályázati rendszerről miniszteri rendelet intézkedik.

'99-ben nyilvánvalóvá vált, hogy az alapprogram szervezeti felépítését is hozzá kell igazítani ahhoz, hogy az alap átalakult, és helyébe a miniszter rendelkezése alatt álló fejezeti kezelésű költségvetési előirányzat lépett. Míg korábban az alap működésért a miniszter felelőssége csak közvetett volt, addig az új helyzetben a minisztert közvetlen felelősség terheli az alapprogram működtetésért, forrásainak rendeltetésszerű felhasználásáért.

Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti kulturális alapprogramról szóló törvény gyakorlati alkalmazása során több olyan jogértelmezési kérdés merült fel, amelyek a továbbiakban nem rendezhetők állásfoglalások, miniszteri szintű iránymutatások kiadásával. Szükségessé vált a törvény mellékletének hozzáigazítása a kombinált nómenklatúrának megfelelő vámtarifaszámokhoz, valamint a szolgáltatások jegyzéke és az építményjegyzék változásaihoz. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ugyanis, hogy a vámtörvény és az adótörvények már '99-től összhangban vannak az új osztályozási rendszerrel, miközben a kulturális járulékköteles termékek és szolgáltatások elavult besorolása folyamatos problémát jelent a jogalkalmazás során.

A törvény módosításának tervezetét '99 őszén elkészítette a kulturális minisztérium, de ebből csak az NKA szervezeti felépítését pontosító szakasz épült be a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvénybe. A Pénzügyminisztérium álláspontja az volt, hogy a részletes módosító javaslatot az NKÖM 2000-ben önálló előterjesztés formájában nyújtsa be a kormánynak. Az egyeztetési folyamat lezárultát követően a kormány az adótörvényekkel és a 2001-2002. évi költségvetésről szóló törvényekkel egy időben fogadta el és nyújtotta be a tisztelt Háznak a nemzeti kulturális alapprogramról szóló törvény módosítását.

A benyújtott törvényjavaslat az NKA szervezetét, illetve működését érintő paragrafust kiegészíti egy technikai szabály beiktatásával, amely szerint a szakmai kollégiumok esetében szavazategyenlőség esetén a szakmai kollégium vezetőjének szavazata dönt. Ez minden esetben döntésképessé teszi a kollégiumot, ha határozatképes létszámban ülésezik.

A javaslat orvosolja továbbá a törvény gyakorlati alkalmazása során felmerült, elsődlegesen számviteli jellegű kérdéseket. Ennek megfelelően pontosítja az alkotóművészeti tevékenység és az előadó-művészi tevékenység járulékmentességét, az új SZJ-besorolás szerint meghatározza a kulturális járulék alapját a számviteli törvény hatálya alá tartozók esetében, és a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, valamint önálló magántevékenységet végző magánszemélyek esetében.

A javaslat a kulturális mecenatúra szélesebb körűvé tétele érdekében az alapprogramból teljesíthető célok felsorolását kiegészíti az épített örökség és az építőművészettel összefüggő tevékenységek támogatásával, valamint a nemzetközi tagdíjakkal. Nem indokolt viszont e felsorolásban fenntartani a honoráriumok és tiszteletdíjak társadalombiztosítási járulékhoz történő hozzájárulását.

A törvény korábban nem definiálta a törvény mellékletében meghatározott kötelezetti kört - gyártó, forgalmazó, előállító és így tovább -, ezért a javaslat egy új értelmező rendelkezést tartalmaz, amely tisztázza azt, hogy kiket kell érteni a törvényben foglalt kötelezettek alatt. Az értelmező rendelkezések között kerül sor a minősített kategóriák, a pornó- és erőszaktartalmú mű, illetve termék fogalmi pontosítására, és ezzel egyidejűleg a funkcióját vesztett szextartalmú kategória eltörlésére. Hatályát veszti az NKA bevételei között szerepeltetett szerzői jogi bírság is, mivel a tavaly elfogadott új szerzői jogi törvény törölte ezt a jogintézményt a szerzői jogok megsértésének jogkövetkezményeiből.

(19.30)

A törvény mellékletének szükségszerű átdolgozása, vámtarifaszámokra történő átfordítása lehetőséget ad arra, hogy bizonyos érdemi változtatásokra is sor kerüljön a járulékköteles termékek és szolgáltatások körében. A melléklet fontosabb változásai a következők:

1. A szextartalmú termék, mű és szolgáltatások kikerülnek a járulékköteles körből, a pornó- és erőszaktartalmú mű, termék definiálásával ugyanakkor az önbevallási fegyelem erősödése, következésképpen a járulékbefizetések emelkedése várható.

2. Az 1996-os módosításkor technikai hiba folytán kimaradó pornó- és erőszaktartalmú újságok, folyóiratok és hangfelvételek, valamint a pornó- és erőszaktartalmú film- és videofilmgyártás bekerülnek a 25 százalékos minősítetti körbe, míg a hagyományos film- és videofilmgyártás járuléka megszűnik.

3. A szolgáltatások körében a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetés járulékkulcsa 0,5 százalékról 1 százalékra emelkedik, hasonlóan az elektronikus sajtóban megjelentetett vagy a közterületeken közzétett hirdetések tarifájához. A lapkiadók hazai és nemzetközi szervezetei körében élénk visszhangot és ellenérzést kiváltó módosítással csupán egy indokolatlan megkülönböztetést kívánunk eltörölni.

4. A rádiós és televíziós szolgáltatás 1996-ban azért került ki a törvényből, mert a jogalkotó így is próbálta preferálni a közszolgálati műsorszolgáltatást. A kereskedelmi csatornák esetében azonban nem indokolt fenntartani ezt a preferenciát.

5. A járulékköteles szolgáltatások köre bővül, a műalkotás-kiskereskedelemmel és a régiség-kiskereskedelemmel.

6. Bekerülnek a járulékköteles körbe azok az építmények és épületek, amelyek nagymértékben hozzájárulnak az épített környezet alakulásához, változásához. Az érintett építmények, például szállodaépületek, kereskedelmi épületek, távközlő hálózatok létrehozásának bekerülési költsége képezné a járulékalapot, míg a járulék mértéke ennek csupán 2 ezreléke lenne.

7. Kikerül a járulékköteles körből a közösségi művelődési szolgáltatás, tekintettel e tevékenység támogatását kiemelten kezelő kormányzati és nagyon gyakran önkormányzati politikára.

Tisztelt Ház! A tervezett változások és fogalmi pontosítások, összhangban az ellenőrzések erősödésével, várhatóan pozitív kihatással lesznek az alapprogram bevételeire. Alapkövetelmény továbbá, hogy az átlagos felkészültségi jogalanyok számára is érthetően, kétséget kizáró módon azonosítható legyen a vámtarifaszámokra alapozott új termékazonosító hivatkozások 2000-től hatályba lépő szövegezése és kódjele. Ennek megfelelően a melléklethez kapcsolódni fog egy, a későbbiekben kiadásra kerülő függelék, amely tételesen felsorolja a törvény mellékletének kodifikált szövegében megnevezett és lényegében nem változó összetételű járulékköteles termékek új hivatkozási alapját, a kereskedelmi vámtarifa érintett tételeit. Az előterjesztés közigazgatási és széles körű szakmai, társadalmi egyeztetése megtörtént. Úgy gondolom, hogy az érintett ágazatokkal folytatott egyeztetéseken elmentünk a lehetséges kompromisszumok határáig.

Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak alapján úgy vélem, hogy a törvényjavaslat elfogadása hozzájárul a kulturális mecenatúra és a kultúrafinanszírozás intézményi rendszerének továbbfejlesztéséhez. Elősegíti az alapprogram által vállalt és előirányzott célkitűzések teljesítését, a helyi kezdeményezések, programok támogatásától a nemzeti kulturális alapintézmények forrásbővítéséig. Ezen túlmenően a módosítás megteremti a szükséges összhangot a termékek és szolgáltatások új besorolási rendjével.

Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a módosítási javaslatot vitassa meg, és azt követően fogadja el.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu