MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Nem kívánok élni a hosszú indoklás lehetőségével. A bizottság és az albizottság kimerítően foglalkozott ezzel a témával. A kérdéskörben alapvetően az jelentett vitát - és ezért a bizottságban nem is alakult ki konszenzus -, hogy magát a 2002. évi költségvetést tárgyalja-e a parlament vagy nem.

Végül is szakértői vélemény alapján az az állásfoglalás született, mivel a médiatörvény nem tartalmaz semmilyen tiltást arra vonatkozóan, hogy 2002 vonatkozásában költségvetés szülessen - hiszen csak arról van szó, hogy a megelőző év egy időpontjáig kell beterjeszteni a költségvetést, és ez nem zárja ki, hogy korábban is beterjeszthető legyen -, ilyen értelemben azt gondolom, hogy a tárgyalás előtt nincs akadály.

Tartalmi vonatkozásban lényegében nem volt olyan kritikai vélemény, ami a költségvetés tekintetében más sarokszámok kialakítását tette volna szükségessé. Így ennek a vonatkozásában remélhetőleg a parlamentben is egybehangzó vélemények lesznek.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu