ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót. Én is csak nagyon röviden összefoglalnám a vitában az álláspontunkat. Megállapítható, hogy az ellenzék nem tudott javító módosító javaslatokat beterjeszteni a költségvetéshez. (Dr. Vojnik Mária közbeszól.) Javaslataik vagy rontanák a beterjesztett törvényjavaslatot, vagy pedig olyan fedezet nélküli csekket jelentenének, hogy csak az ország eladósodása árán - mint a Kádár-korszakban - tudnának hangulatjavító intézkedéseket mutatni.

A beterjesztett költségvetés az ország lehetőségeihez képest javítani fog a következő években a nyugdíjasok, a mezőgazdaság és az egészségügy területén; ezt a három területet emelem ki, mert ez a legfontosabb, hiszen itt voltak a legnagyobb elmaradások. Ezért a Független Kisgazdapárt az eredetileg beterjesztett törvényjavaslatot fogja támogatni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu