BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bauer Tamás képviselőtársam hozzászólásában említést tett a miniszterelnökség fejezeti költségvetésében található 4,6 milliárd forintos összegről, amely az országkép-építési és -tájékoztatási feladatokra, azoknak a finanszírozására szolgál, és az őáltala elmondottak szerint az a feladat, amit most az Országimázs Központnak kellene végeznie, korábban a Gazdasági Minisztériumhoz tartozott, amiből kvázi külföldi reklámtevékenységet folytattak, ehelyett ez most belföldi agitációs propagandatevékenységeket szolgál.
Csak szeretném felhívni a figyelmét Bauer Tamásnak arra, hogy az a külföldi marketing és promóció, amely valóban a Gazdasági Minisztériumhoz tartozott, és amit a külképviseletek végeztek még ebben az évben is, és az átalakulás után ugyan, de egy közös szervezettel, az ITD Hungary szervezeti rendszerében végzik továbbra is, azokat a költségeket már 2000-ben sem érintette a miniszterelnökségnek e fejezeti előirányzata, hiszen változatlan keretek mellett, ugyanolyan finanszírozással, sőt emelkedő finanszírozással működött a külföldi promóciós és marketingtevékenység a Gazdasági Minisztérium fejezeti költségvetéseiből 1990-hez képest 2000-ben is.
Nem áll fenn tehát az a dolog, amiről ő beszél; itt két teljesen eltérő funkcióról van szó, és egyébként egy olyan gyakorlatról, ami más európai országokban is működik - hogy említsem Ausztriát, Németországot vagy éppen Franciaországot -, ahol igenis rájöttek arra ezek az európai államok, hogy nagyon fontos az, hogy az ország önmagáról külföldre milyen képet sugároz, és nekik még európai uniós csatlakozási folyamatban sem kell részt venniük.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés