DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Két megjegyzés is elhangzott a közszféra béreivel kapcsolatosan. Én csak egy résznek a bérére szeretnék reagálni, ez az egészségügyi dolgozók bére. Az államtitkár úr elmondta, hogy nincs cinizmus a kormánypolitikában. A 400 százalék, majd a 200 százalékos bérígéret most már leapadt 20 százalékra. A lépésről lépésre úgy ment, hogy visszalépésről visszalépésre következik az egészségügyi dolgozók béremelése, mert a most beígért közszférai béremelésről Járai pénzügyminiszter úr az egyik reggel azt nyilatkozta, hogy 15 milliárd hiányzik a költségvetési szféra intézményeinél ahhoz, hogy ezeket a bérfejlesztéseket meg tudják valósítani. Ezt ezeknek az intézményeknek ki kell gazdálkodniuk. Ezt egy reggeli interjújában mondta.

A 20 százalékos béremelés fedezete állítólag benne van valamelyik költségvetésben. Az OEP-költségvetésben ez nem látszik, hiszen ismételten nulla dologi automatizmussal valósul meg a két év költségvetése. Az intézmények előtt álló feladatok, a minimumfeltételek kigazdálkodása, az egészségügyben nagyobb infláció, és hadd ne soroljam már a vitában elhangzott dolgokat, amelyek az egészségügyi intézményeket sújtják, mind arra mutatnak, hogy a kórházak és az egészségügyi intézmények jelentős része nem lesz képes kigazdálkodni ezt a 20 százalékos béremelést, nem beszélve arról, hogy nincs fedezetük a 40 ezer forintos minimálbér megemelésére.

Ezzel kapcsolatosan azt tudom mondani, hogy ismételten becsapja a kormányzat az egészségügyi dolgozókat, amit már tesz két év óta, mindenféle ígérgetések vannak csak a bérről, a helyzetük javításáról.

Ezt mutatja az, hogy tömegesen hagyják el a pályát az egészségügyi dolgozók, főleg az ápolónők, és nagyon nagy az elkeseredettség az orvosok körében, s mutatja a pálya presztízsét, hogy idén 1,2 százalékos túljelentkezés volt az orvostudományi egyetemen, és 102 ponttal már be lehetett jutni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu