HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy figyelemmel hallgattam Sasvári Szilárd képviselő úr optimizmustól átfűtött 21 perces beszámolóját, a helyzethez azonban hozzátartozik, hogy tegnap este elmentem a budapesti I. kerületi önkormányzatba, ahol a fideszes polgármester, amúgy országgyűlési képviselő éppen lakossági közmeghallgatást tartott, ahol elsorolta, hogy mi minden fontos dologra kellene, hogy pénz jusson az I. kerületben; de sajnos nem jut, mert nem szerepel a 2001-2002-es költségvetésben, például a volt HM-épületnek a Dísz téren a helyrehozása, például a Budai Vigadónak, a nevezetes kulturális intézménynek a helyreállítása, méltó felújítása.
Például a lakásprogramot említette a képviselő úr, a kényszerbérletek megszüntetése anyagi okok miatt az I. kerületben - ami egy elég gazdag kerület az ország egészét tekintve - továbbra is akadozik. Vagy az életveszélyes állapotban lévő budai várfalak helyreállítására sem jut a következő kétéves költségvetésben pénz. Hangsúlyozom, ezt a Fidesz egyik országgyűlési képviselője mondta el polgármesteri minőségében Budapest I. kerületében, a közmeghallgatáson.
A polgármester urat akár tisztességesnek is nevezhetjük, hogy szembesítette a lakosságot ezekkel a tényekkel. Van azonban valami szemforgatás abban, hogy önök itt, a parlamentben arról beszélnek, hogy ez a költségvetés milyen kiváló, mindenre jut belőle, és ilyen fényes költségvetés soha nem volt, ugyanakkor helyben pedig nyilván legalábbis azok, akik önkormányzati felelősséget viselnek, kénytelenek elismerni, hogy ebből a költségvetésből bizony arra, amire leginkább kellene a lakosság mindennapi gondjainak az enyhítésére, egyáltalán nem jut. Úgyhogy jobban örültem volna, ha valóban egy egységes hangnem jelenik meg, és az önkormányzatokban ugyanazt a nótát játsszák, mint itt, a parlamentben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés