JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Figyelmesen hallgatom MIÉP-es képviselőtársamat: az előbb azt mondta, hogy ez a lobbizás borzalmas. Majd, ha jól hallom, most valami magyar tulajdonú céget emleget, hogy amazt kitiltani és mégiscsak ezt. Akkor kérem, tessék tudomásul venni, hogy a lobbizást akkor is így nevezik, ha az ember, mondjuk így: általa jónak tartott célért csinálja! De hogy egyik esetben elítéljük, a másik esetben mi magunk csináljuk ezt a dolgot, az legalábbis érdekes.

Kedves Horváth János, vagy János Bátyám! - talán a korkülönbség miatt mondhatom így. Azt szeretném mondani, én egyetértek azzal, hogy felháborító, hogy nincsen magyar dzsem a magyar repülőgépen, de talán azzal magyarázható ez a dolog - de hangsúlyozom, hogy egyetértek veled ebben -, hogy lehet, hogy éppen a dinnyeszállítás volt napirenden Japánba, és lehet, hogy éppen a miniszter úr kötötte ezt a kitűnő üzletet, ezért keveredhetett egy kis zűrzavar a lekvárokba - nem fértek már el a gépen a magyar lekvárok.

Az igaz, hogy végül is a kormány mindent megtett ebben az ügyben, hiszen a Malévnél a főnökséget többé-kevésbé már leváltották, tehát van esély arra, hogy most esetleg magyar lekvárok lesznek a magyar repülőgépen. Magam is úgy gondolnám - akinek kedvence a házi sárgabaracklekvár -, hogy nagyon időszerű lenne legalább azokon a többé-kevésbé állami tulajdonú helyeken a magyar termékek preferálása, ahol ezt a kormány különben megteheti.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu