KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Először Bauer Tamásnak szólnék csak egyetlenegy mondatot. Az itt mögöttem helyet foglaló Kovács Kálmánnak is ugyanilyen hiányos volt az emlékezete az építési engedélyekkel kapcsolatban a délelőtt folyamán, amikor 1997-től gyönyörűen felsorolta, hogyan növekedett a kiadott építési engedélyek száma, csak azt felejtette el elmondani, hogy egyharmadával kevesebb volt '94-ben, '95-ben és '96-ban.
De nem ezért kértem szót, hanem leginkább a "mindent eladni" miatt. Megkérném államtitkár urat... - azt hiszem, itt a retorika és a valóság egy kicsit más. Tökéletesen kiderült délelőtt egy képviselőtársuk felszólalásából - aki nincs itt, ezért nem említem most név szerint -, amikor Lentner Csaba képviselőtársam felsorolta a "mindent eladni"-t gyakorlatilag, ami benne szerepel a költségvetési törvényben, de az ön képviselőtársa sem tudta, hogy a "mindent eladni" benne szerepel a költségvetési törvényben.
Még azt is hozzá tudom tenni a "mindent eladni"-hoz, hogy a 301. oldalon a törvényben - ezt jól megjegyeztem, egy parcelláról nem volt nehéz megjegyezni - az Antenna Hungária még csak 50 százalékosan szerepel, de a héten, illetve a múlt héten már a 100 százalékos eladásáról volt szó, ami, azt hiszem, bőségesen kimeríti a "mindent eladni" kategóriát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés