KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Farkas Imre képviselőtársam gondolatmenete ébresztett annak elmondására, amit előbb a hozzászólásomban talán nem hangsúlyoztam eléggé, hogy a környezetvédelem nagy egészében sajnos magából a költségvetésből is hiányzik, a módosító indítványok nem támogatása miatt meg még inkább, de azt hiszem, hogy ebben a kétnapos részletes vitában sem tulajdonítottunk túlzottan nagy szerepet ennek a témának, holott nagyon fontos lenne. Amit ön említett, a hulladéktörvény vitája során számtalan képviselő elmondta, ahhoz, hogy a hulladékgazdálkodás úgy működjön, ahogy az abban a törvényben leírva van, ahhoz egyrészt végrehajtási utasítások kellenek, amik egyelőre még nincsenek - bár a környezetvédelmi bizottság erre még országgyűlési határozatot is be akart nyújtani, de aztán a minisztercsere után ez elaludt, és az új miniszter sem nagyon strapálta ez ügyben magát -, valamint a költségvetésben sem jelent meg kellő súllyal úgy, ahogy ez a téma fontosságának megfelelően meg lett ígérve, másrészt pedig ahogy kívánatos lenne.

A másik dolog, hogy nyitva maradt a 360. számú módosító indítványnál - amit Keller László említett - ennek a bizonyos moszkvai kereskedelmi képviseletnek az ügye. Ez megint azt igazolja, hogy ez a költségvetés abszolút bázis szemléletű, a számítógépben ez a tétel tavaly, tavalyelőtt s a többi nyilván a Gazdasági Minisztériumnál szerepelt, és kivágás, másolás, beillesztés után belekerült a 2001. és 2002. évi költségvetésbe, ami sajnos nagyon szomorú a kormányra nézve.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu