VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam is abból az okból kértem szót, hogy a részletes vita vége felé is egyfajta részletes vitát összegző, a módosító javaslatokról némiképp beszélő és összefoglaló néhány gondolatot szóljak a Fidesz parlamenti frakciójának nevében is.
Mindjárt hadd kezdjem azzal, hogy ez a vita azzal a tanulsággal járt a kormány számára, hogy a kormányzati felelősséget érvényesíteni kell, és komolyan kell vennünk azt a munkát, ami a törvényjavaslat előkészítését, beterjesztését illeti, ugyanis az elmúlt három hét alatt érdemi, koncepciójában is összefüggő javaslat az ellenzéki pártok részéről nem hangzott el.
Nem hangzott el, és mindjárt hadd emeljem ki itt a két nagyobb ellenzéki párt módosítócsomagból kirajzolódó javaslatait. Egyrészt az a baj velük, hogy egymásnak is ellentmondó javaslatokról van szó, tehát miközben az egyik javaslat, mondjuk, bevételt kíván növelni egy intézménynél, egy másik javaslat éppen el kívánja venni. Nos, azt gondolom, hogy ha ezeket lehántjuk és megpróbálunk valamilyen összegzést adni, akkor azt mondhatjuk, hogy egyik javaslat sem volt önmagában megalapozott; mind a Szocialista Párt részéről, mind pedig az SZDSZ részéről olyan javaslatok kerültek benyújtásra, amelyek csak jelentős mértékű többletigényben, a többletforrások elosztásában látnák a költségvetés módosítását. (Bauer Tamás: Ez nem igaz!)
Hogy ez miért van így, mindjárt mondom is. Keller Lászlótól is elhangzott az előbb: körülbelül 300 milliárd forintos az a többletigény, amit az MSZP frakciója kívánna még elosztani; az SZDSZ részéről pedig itt csak annyit tudunk konkrétan, hogy van egy 20 százalékos adójavaslat, ami körülbelül 150 milliárd forinttal csökkentené az államkassza bevételét, és van egy családi pótlékra vonatkozó javaslat, ami viszont 80 milliárd forinttal kívánna többet elosztani annál, mint ami rendelkezésre áll. Ezért tehát azt gondolom, ezek nem megalapozott igények, ezek a kormányzati felelősség kereteibe nem férnek bele.
Mindjárt hadd térjek rá itt a legnagyobb ellenzéki pártnak a javaslataira. Kétségkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen olyan javaslatokat tettek, amelyeket időközben már a kormány elfogadott, sőt túllépett rajtuk. Hogy egy példát mondjak rögtön, a nyugdíjak kérdéséről van szó. Ez a kormány azt tudja vállalni, hogy amit az előző ciklusban a Horn-Kuncze-kormány elvett a nyugdíjasoktól, négy év alatt vissza fogja adni a nyugdíjasoknak. Reálértékben minden esztendőben nőtt a nyugdíjak mértéke, ebben az esztendőben is. Emlékezzünk vissza, itt van a kezemben a Távirati Iroda jelentése az MSZP májusi elnökségi üléséről, amikor az elnökségi ülés után azt jelentette be Burány Sándor frakcióvezető-helyettes, hogy 9,5 százalékos nyugdíjemelést javasolnak jövőre a Szocialista Párt részéről. Ehhez képest - ezt még augusztusban is megismételték - a kormány javaslata 10,3 százalékról szól, és amikor ez a javaslat elhangzott, az MSZP előzni próbál, és most még újra hozzáadott plusz 4 százalékot - gratulálunk. Ez a felelősség nélküli, a valóságtól elrugaszkodott politizálásnak a csimborasszója. (Taps a Fidesz soraiból.)
Ugyanez a helyzet a családtámogatásokkal. Tisztelt Képviselőtársaim! Erről már a Fidesz-frakcióban és más kormánypárti frakcióban is bővebben beszéltek; két oldalon keresztül kell összefoglalni azokat a támogatási lehetőségeket, amelyeket ma egy család igénybe tud venni, az adótámogatástól az alanyi jogon járó támogatásig és most a kiegészítő családi pótlék összegén keresztül a különböző, gyermekek számára iskolai és más ellátáshoz kötődő támogatásokat. Ehhez képest az a javaslat és az, amiről Keller László beszél, azt gondolom, nem fejezi ki igazából azt a családtámogatási rendszert, amit a kormány ebben a költségvetésben beterjesztett. Itt egy szocialista léggömbről van szó, különböző megalapozatlan igényekről - ezt a kormány és a parlament nem veheti komolyan.
Ugyanez a helyzet a privatizációs javaslatokkal is. Tisztelt Keller Képviselő Úr! A "mindent eladni" elvét ez a kormány nem tudja követni; mi egy felelős vagyongazdálkodásra tettünk ígéretet a szavazóinknak és tettünk ígéretet a kormányprogramban.
Az nem megoldás, hogy most adjunk el mindent, és ebből fedezzük azokat a többletigényeket, amelyeket az MSZP részéről megfogalmaznak. (Bauer Tamás: Inkább államosít!)
Hol van még mozgástér? Tisztelt Képviselőtársaim! Négy olyan terület van, ahol még valószínűleg a módosítók alapján a kormány is mozgásteret lát bővített támogatásra. Az egyik a bíróságok területe; azt gondolom, itt valóban megalapozottak azok a módosítások, amelyek többletigényt fogalmaztak meg, ezt át kell gondolnia a kormánynak és a parlamentnek. A rendőrség támogatása szintén ilyen terület lehet, ahol még lehetőséget látunk arra, hogy egy forrásátcsoportosítással többlettámogatáshoz jusson a közbiztonság megerősítése. Ugyanígy a kis önkormányzatok, az ötszáz fő alatti önkormányzatok támogatásának növelésére is van véleményünk szerint lehetőség.
Azt gondolom, számtalan olyan módosítás van, amit a kormány már eddig is támogatott, a bizottsági üléseken ez kiderült; de azon a fő vonalon kívül, amit a kormány a törvényjavaslatban beterjesztett, lényegében érdemi, új javaslatokat nem hallottunk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés