ELNÖK: A felvetett és elhangzott javaslatot nem tekintem ügyrendi javaslatnak. (Dr. Bánk Attila: Helyes!)

A magyarázat rendkívül egyszerű: az Országgyűlés a tegnapi napon elfogadta a napirendjét - elfogadott napirend van. A napirend elfogadásakor a Kuncze Gábor frakcióvezető úr által elmondott probléma mindenki számára ismert volt. Az Országgyűlés többsége ennek tudatában döntött úgy, hogy a napirendet elfogadja. Tehát ilyen értelemben a tegnapi (Közbeszólások az SZDSZ padsoraiból.) döntés ezt a kérdést egyértelműen lezárta. Erről sem további vitának nincs helye - tehát további felszólalásoknak sem fogok helyt adni, úgyhogy ne is jelentkezzen senki -, sem pedig az ügyrendinek álcázott kérdésben nincsen helye szavazásnak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

És egy apró körülményre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. A kétéves költségvetés zárószavazása a mostani tervek szerint december 19-én történik meg, tehát most nem a zárószavazásra kerül sor, most a sarokszámokról döntünk. (Jelzésre:) Burány Sándor szintén ügyrendi kérdésben kért szót.

Forrás: parlament.hu