DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista frakciónak az a véleménye, hogy (Közbeszólások: Hol van?) - a véleménye itt van! - a képviselői összeférhetetlenség szabályozása (Nagy zaj.) a '97-es törvény szerint valóban sok javítanivalót hagy maga után, azonban egyáltalán nem arról szólhat a történet, hogy azért, mert egy esetben kiderült, hogy ez a törvény nem működik, akkor most az Országgyűlés kapkodva, összevissza, az egész korábbi törvényt kidobva most új, még végrehajthatatlanabb törvényjavaslatokat tárgyaljon meg.

És szeretném jelezni, hogy mi természetesen egyetértünk Salamon képviselő úrral. Éppen ezért ugyancsak a mai napon - délben, csak még nem ért ide - Tóth András képviselőtársammal ugyanennek a javaslatnak, amit Keller László és Veres János képviselőtársaim előterjesztettek, megcsináltuk a képviselői jogállásra vonatkozó átvezetését is. Tehát nekünk az a véleményünk, hogy ez a törvény működőképessé tehető, javítható, és egyáltalán nem arról szól a dolog, hogy azért, mert egy esetben defekt keletkezett, azért most az egész Országgyűlés átmenjen egyfajta cirkuszi rendszerbe.

Tehát én szeretném önöket arra kérni, hogy itt lesznek előttünk a téli esték, a januári esték, szedjük össze azokat a javaslatokat, amelyek majd beérkeznek (Derültség a kormánypárti oldalon.) mind a koalíció, mind az ellenzék részéről, és ezeket a javaslatokat higgadtan, szépen, ha ez nekünk még sikerül valamikor, februárban egységesen tárgyaljuk meg.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu