DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Igen tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt képviselő úr, köszönöm az interpellációját. Ami a biodízel kérdéseit illeti, néhányszor beszámoltam már arról, hogy ez egy rendkívül fontos, a következő évezred környezetvédelmi programjaihoz igazodó agrár-környezetvédelmi program, amelyet a Ház is akceptált akkor, amikor a bioolaj mezőgazdasági hasznosítását nullaszázalékos adókulcs alá vonta.

Egyébként az Unióban most 5 millió kilogramm bioolaj felhasználását támogatják, nem kell a földeket ugaroltatni azoknak, akik ezt a termelési módot alkalmazzák, és 2010-re 10 millió kilogrammra kívánják felemelni ezt a mennyiséget. Jelenleg durván 2,3-2,4 millió kilogrammot használnak fel. Tehát óriási tartalék van benne. Ha ennek a környezetvédelmi részét nézi, nos, ha 1 liter gázolaj kedvezőtlen körülmények között kerül a földbe, akár 1 millió liter tiszta ivóvizet képes megfertőzni, ugyanakkor a bioolaj egy hét alatt lebomlik, tehát rendkívül környezetkímélő. Ennek megfelelően a kormányprogram is támogatja ezt a programot. 1999 október végén helyeztük üzembe a kísérleti üzemet, azóta ez a kísérleti üzem termel.

Az ön által felvetett kérdések arra vonatkoznak, hogy miért nem a közbeszerzési törvény alá eső módon alkalmazta az Agrárinnovációs Kht. ezeket a tanulmányokat, illetőleg a különböző olyan agrárinnovációs kérdéseket, amelyeket ön felvetett. Legyen szabad megjegyeznem, hogy ön a közbeszerzési törvénnyel ellentétben a különböző agrárinnovációs kérdéseket illetően összevonta az összegeket, holott erre a közbeszerzési törvény nem ad lehetőséget. Tehát ön félreérti vagy szándékosan félremagyarázza a közbeszerzési törvényt, ugyanis árubeszerzés esetén 16 millió forint, építési beruházás esetén 32 millió forint, szolgáltatás megrendelése esetén 8 millió forint feletti értékhatárnál kell a közbeszerzési törvényt alkalmazni, de összevonni a különböző részmegrendeléseket nem lehet úgy, ahogy azt ön tette.

Egyebekben pedig legyen szabad már végre felhívnom az ön figyelmét arra, hogy nem a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az Agrárinnovációs Kht. ügyvezetője. Ennek van ügyvezetője, van felügyelőbizottsága. Ha az ő gazdálkodásuk bármiben nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, akkor szíveskedjék a megfelelő hatósághoz fordulni, ne pedig rajtam számon kérni ezeket a kérdéseket, hiszen - amint jeleztem - én nem vagyok ügyvezető igazgatója ennek a kht.-nak, sőt még a szakmai bizottságát sem én vezetem.

Kérem ezért, hogy szíveskedjék a válaszomat elfogadni. Köszönöm a megtisztelő interpellációját. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu