DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm az interpellációt, képviselő úr. A polgári kormány természetesen fontosnak tartja, hogy tagjai igazat mondjanak, mint ahogy ezt teszik a valóságban is. Ugyanakkor sajnálatos, de tény, hogy a média nem ugyanezen az állásponton van; a média oly gyakran és oly elképesztő módon változtatja meg a nyilatkozatainkat, hogy az ön által felvetett kérdésben is külön közleményt kellett kiadnom, hogy a médiák sajátos szempontjait, amelyekkel rendszeresen megváltoztatják a nyilatkozataimat, egy valós tényfeltárással szembesítsem. Ön, úgy látszik, a média fogadatlan prókátoraként kíván itt fellépni; mi viszont kijelentjük, hogy nagyon szeretnénk, ha a sajtószabadság érvényesülhetne, és a mi nyilatkozataink a valóságnak megfelelően, tehát ahogy elmondottuk azokat, úgy jelennének meg.

Ön emellett fölvetette még azt a kérdést is, hogy - ahogy ön kifejezte magát - a támogatásokat illetően ön szerint tettem egy olyan nyilatkozatot, amit soha nem tettem, nevezetesen, hogy nem én írtam alá a papírokat; ne haragudjon, ezt a primitív kifejezést ön használta. Én soha ilyen kijelentést nem tettem; azt mondottam, hogy nem én döntök a támogatások ügyében, mint ahogy ez a valóságnak meg is felel, hiszen erre bizottságokat állít fel a minisztérium apparátusa, és ezek a bizottságok döntenek a különböző támogatási ügyekben.

Való igaz, hogy néhány templom esetében - mert a templomrekonstrukciót olyan fontosnak tartom - én magam küldtem ki az értesítést arról, hogy a pályázatuk nyert. Hozzá kell tennem, ezek olyan szerény összegek, hogy például most vasárnap Nyírkátán láttam, hogy még a templom bevakolására sem volt elég ez a pályázat. Úgyhogy örömmel tájékoztathatom önt arról, képviselő úr, én magam fogom kezdeményezni, hogy a templomrekonstrukció ebben az esetben a bírálóbizottság által újból elbírálásra kerüljön, hogy elégséges volt-e az az összeg, amelyet biztosítottak számára.

Ön, képviselő úr, nagyon hangzatosan, írásban föltette a kérdést, illetőleg a megállapítást, miszerint önök, a Szabad Demokraták Szövetsége olyan országot képzeltek el, ahol senki nem helyezi magát a törvények fölé, ahol senki nem hazudozik. Kérdezem öntől, hogy miért nem jártak el így négy év alatt. Ki akadályozta meg önöket abban, hogy ne hazudjanak, hogy ne ilyen valótlan nyilatkozatokat tegyenek? Ha önök akarták volna, minden további nélkül megtehették volna! Csak emlékeztetek, mondjuk, Kuncze Magdolna tankönyvbotrányára vagy a tocsikolásban való részvételükre (Moraj az SZDSZ padsoraiban.), a Boldvai-ügyre vagy a Postabank-ügyre, hogy többről ne beszéljek, mert többre nincs időm; viszont az ország nyilvánossága tudja, hogy önök kiáltják a tolvajra, hogy "fogd meg!", holott sajnálatos, de tény, hogy az önök frakciója viselkedik úgy, hogy nekünk azt kell feltételeznünk, hogy alaptalanul kiáltják mindezt.

Köszönöm a megtisztelő interpellációját, és kérem, ezzel a rágalmazó hadjárattal hagyjanak fel, hiszen az Országgyűlés nem erre, hanem munkára való.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu