HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sokan mondják, hogy ez a kormányzat hadilábon áll a sajtóval. Hadd emlékeztessünk arra, hogy néhány napja Kövér László Fidesz-elnök úr jó labanc módra pont Bécsből üzente meg a magyar sajtónak, hogy nem szereti a magyar sajtót, és kicsit komolyabb dolog, hogy az új adótörvények büntetőadót vetnek ki a nyomtatott magyar nyelvű sajtóra Magyarországon, különböző járulékok formájában.

Ilyen körülmények között természetesen akár örvendetesnek is lenne nevezhető, hogy van egy minisztérium Magyarországon, nevezetesen a Környezetvédelmi Minisztérium, amely újságokat támogat. Én ugyan eddig csak arról értesültem, amit eddig hallottunk, hogy a Kis Újságot, amelynek dr. Torgyán József úr a főszerkesztője. Azt hiszem azonban, helyesebb lenne, ha a Környezetvédelmi Minisztérium elsősorban a környezet védelmére koncentrálna a következő másfél esztendőben; talán az új miniszter vezetése alatt ez majd úgy történik.

Az államtitkár úr megkerülte a választ arra, hogy lesz-e következménye annak, hogy pártlapokra fordítottak közpénzeket eddig. Én azt hiszem, államtitkár úr (Az elnök jelzi az idő leteltét.), lesz következménye, legkésőbb 2002-ben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu