KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a válasz elfogadhatatlan és véleményem szerint minősíthetetlen.
Miniszter úr, abból, amit elmondott, világosan kiderült, hogy nem véletlenül kötöttek 7,5 millió forint plusz áfára sorozatban szerződéseket. Részekre bontották a szerződést, hogy ne kelljen közbeszerzési eljárást lefolytatni. Megsértették a közbeszerzési törvényt! Az ön mondanivalójából kiderült, hogy a tárcának nincs stratégiája, de van pénze, ám ez nem jelenti azt, hogy azt a pénzt felelőtlenül lehet költeni. Nem lehet kétséges, hogy színlelt szerződések alapján folyik a közpénzek elszivárogtatása. Egyébként pedig ne tolja a felelősséget az ügyvezetőre, mert ön a felelős érte, miniszter úr, hiszen a kht.-nak ön a tulajdonosa.
Elengedhetetlen, tisztelt képviselőtársaim, hogy ne fogadjuk el a választ, és alakuljon egy bizottság, amelyik kivizsgálja a körülményeket és megvizsgálja a szerződéseket.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés