KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 8. § (6) bekezdéséhez módosító javaslatot nyújtottunk be. Az Állami Számvevőszék minden év zárszámadásának elemzésekor teljeskörűen ellenőrzi a cél- és címzett támogatások felhasználásának jogszerűségét. Az ÁSZ vizsgálatát az 1992. évi LXXXIX. törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendeletek alapján végzi. Évről évre visszatérő hibákat, tipikus törvénysértéseket állapít meg.

1998-ig a Magyar Köztársaság parlamentje a Számvevőszék által feltárt törvénysértéseket és ezek pénzügyi következményeit - mint visszafizetendő támogatási kötelezettségeket - a számvevőszéki és az önkormányzati bizottság szűrőjén keresztül a mindenkori zárszámadásban szerepeltette, érvényre juttatta.

Az 1999. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvénytervezetet is megvizsgálta az ÁSZ, és korrekt, a tartalmat illetően senki által nem vitatott összegszerű megoldásokat terjesztett a parlament elé. A kormányzó frakciók javaslatára a hivatkozott törvényt megsértő esetekből egyes tételeket az Országgyűlés módosító javaslatokkal kiemelt, az adott törvénysértés érdemi vizsgálata nélkül.

Egyértelmű, hogy az Állami Számvevőszék által javasolt visszafizetés állítja helyre az 1992. évi LXXXIX. törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendeletek előírásait. A Magyar Köztársaság parlamentjének joga van kötelezettségeket elengedni, de nincsen joga a saját maga által alkotott törvényeket úgy értelmezni, hogy az előírások megsértése önkormányzatonként más-más megítélés alá essen, más-más konzekvenciával járjon, holott a jogalap ugyanaz, a cselekmény ugyanaz, a törvénysértés effektív ténye feketén fehéren megállapítható.

Egyértelmű tehát, hogy az Állami Számvevőszék által összegszerűen előterjesztett visszatérítési kötelezettségek felelnek meg a hivatkozott törvénynek, és mint ilyen, szerepeltetendő a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetése végrehajtásáról szóló törvényjavaslatban. Javaslatunkkal ezt a helyzetet akartuk az eredeti állapotába visszaállítani. Amennyiben az érintett önkormányzatok közül a parlament kiemel egyeseket, nemcsak önkormányzat és önkormányzat között tesz jogalap nélkül különbséget, de a módosító indítvány elfogadásával a zárszámadás is ellentétbe kerül a '92. évi LXXXIX. törvény előírásával.

Az 1999. évi zárszámadás kiegészítő ajánlása 9. pontjában fideszes képviselőtársaink a 8. § (6) bekezdésének módosításával Lövő és a csatlakozó önkormányzatok szennyvízcsatorna-hálózatával kapcsolatban módosítási javaslatot nyújtottak be. A módosító javaslat lényege, hogy a törvénysértő beruházás kerüljön ki a törvényeket sértett önkormányzati körből, listából, mintegy felülírva az Állami Számvevőszék törvényességi megállapítását.

(17.20)

Képviselőtársaink javaslata alapján Lövő és a csatlakozó önkormányzatok által elkövetett hiba nem hiba, az egyértelmű törvénysértés nem törvénysértés. A parlament a módosító javaslatot elfogadta. Ezzel a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvény ellentétbe került a címzett és céltámogatásokat szabályozó törvénnyel.

A törvényes állapot helyreállítása többféle módon is elképzelhető. Egyrészt az ÁSZ által megtett megállapításokat a parlament az eredeti összegben hagyja jóvá, jelen javaslatunknak megfelelően, mintegy korrigálva a fideszes képviselőtársaink által javasolt és a parlament által november 7-én elfogadott módosító javaslatot. Másrészt, amennyiben a parlament Lövő és a csatlakozó önkormányzatok részére, pénzügyi problémáik enyhítésére más lehetőséget nem tud biztosítani, az ÁSZ által megállapított törvénysértés ellenére és mellett az érintett önkormányzatokat a visszafizetés alól mentesítheti.

Ha a törvényeknek megfelelő két megoldás nem kerül elfogadásra, az automatikusan vezet a harmadik lehetőséghez, immár a törvénysértő állapot fennmaradásához; ami azt jelenti, hogy a Magyar Köztársaság parlamentje fenntartja magának a jogot, hogy minden konzekvencia nélkül az önkormányzatokat két csoportra ossza. A kormányhoz közel álló önkormányzatok vonatkozásában a törvénysértés nem törvénysértés, a visszatérítendő kötelezettség nem visszatérítendő kötelezettség. A kormányzó frakciók eszköztárába - a parlamenti demokráciával ellentétesen - ezek szerint beletartozik az önkormányzat és önkormányzat közötti szubjektív különbségtétel. Ebben az esetben megfontolandó, hogy érdemes-e az Állami Számvevőszéknek komoly erőfeszítésekkel, súlyának megfelelő energiát fordítani az önkormányzati támogatások igénybevételének jogszerűségével kapcsolatosan.

Szomorú, de nyilvánvalóvá válik, hogy a kormányzó frakciók képviselői az elmúlt évben és ebben az évben is - a nyilvánvaló törvénytelenségeket is figyelmen kívül hagyva - eltűrik, sőt, járható útnak tekintik a '92. évi LXXXIX. törvény megsértését, az Állami Számvevőszék munkájának leminősítését. De ez már nem a törvénytisztelő, alkotmányos alapon álló eljárás, tisztelt képviselőtársaim! Ez, tisztelt képviselőtársaim, szűk körű, lokális érdekeket szolgáló, még a törvénytelenségeket is vállaló, káros lobbizás.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból. - Bauer Tamás tapsol.)

Forrás: parlament.hu