DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön "Mit kíván tenni annak érdekében, hogy az közvélemény megnyugtató választ kapjon Josip Tot és Kaya Ibrahim ügyében?" címmel tett föl azonnali kérdést. Azt gondolom, hogy az azonnal kérdés Házszabályban rögzített feltételei alapján én a legjobb tudásom és az ismereteim szerint készültem a válasz megadásával, és ennek alapján adtam meg a választ az ön kérdésére.

Képviselő úr, különben nem azonnali kérdésről, hanem találós kérdésről beszélhettünk volna (Közbeszólások az SZDSZ soraiból.), de a címből eredően a legtöbb információt igyekeztem megadni. Egyébként pedig ismételten szeretném elmondani önnek és a tisztelt Háznak, hogy a nyomozó hatóság a törvényben meghatározottak szerint mindent elkövet a bűncselekmény tényállásának teljes felderítésére, valamint az ismeretlen elkövető kilétének megállapítására. A büntetőeljárás fokozott ügyészi felügyelet mellett folyik, az eljáró szerv intézkedéseit az ügyészséggel egyeztetve, illetve annak utasításai alapján hajtja végre.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu