KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Képviselőtársam, ön a tervezeteket és elképzeléseket hasonlítja össze a valósággal. Önök például azt tervezték, és azt is hirdették meg, hogy négyszer 60 kilométert fognak építeni a kormányzati ciklusban, és ebből a tervből az első két évben nulla kilométer lett, most pedig megkockáztatják, hogy hátha sikerül mintegy 58 kilométert nem a kormányzati ciklusban, hanem azt követő novemberre vagy októberre átadni. Tehát hogy mit tervez az ember, és mit végez, különböző dolog. Volt ilyen tervünk is, mint ahogy volt másmilyen tervünk is, képviselőtársam, a tarifákra. Ön is tudja jól, hogy a rendszeres használóknak például ennek a töredékét kellett volna fizetni, márpedig még a tervezetek szerint is.
Második megjegyzésem: senki nem fizetett 22 ezer forintos havi autópályadíjat az M3-ason, senki nem fizetett, nem volt ilyen autópályadíj. Tehát amit ön említ - még egyszer mondom -, egy valahonnan kibányászott tervezet, ezt tervezték önök, mondja ön, és nem pedig a valóság.
A másik: az M1-est visszavásárolták. Ne felejtse el, bár nagyon gyorsan változnak - úgy tűnik - a közlekedési miniszterek, de az államtitkár úr itt van és tudja, hogy Katona Kálmán közlekedési miniszter beiktatása után rögtön nyilatkozta, hogy azok a tárgyalások, amelyek folynak az M1-es megvásárlásáról, még ő valamelyest drágának tartja, és annál olcsóbban kívánja megvásárolni. Tehát nem önök kezdték el a tárgyalásokat, hanem mintegy másfél éve az előző kormány akkor már tárgyalt, és természetesen átadta ezeket a dokumentumokat önnek.
Tehát ezért nem szeretem, amikor csak itt, a parlamentben olyan dolgok hangoznak el, ami arra épít, hogy az emberek mind feledékenyek, nem emlékeznek rá, hogy mi is történt, mondjuk, két éve vagy két és fél éve az országban. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés