KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Nem szoktam Márton Attila képviselőtársamnak ilyen hozzászólásához, úgyhogy most kénytelen leszek itt a nyílt színen mondani: az elnök úr - tehát a bizottság elnöke - tudja, hogy hétfőn és szerdán 12-től 2-ig egyetemi előadásom van. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Képviselő vagy elsősorban!) Ha tehát vidéki programot csinál, nem szól a képviselőknek, és ezt szerdára teszi, akkor ő nagyon jól tudta, hogy nem fogok tudni erre elmenni, mint ahogy ki is mentettem magam a titkárságán, és mint ahogy tervezem is, hogy miután nem tudtam a bizottsággal elmenni, elmegyek személyesen, hogy erről meggyőződjek. Nem volt éppen kedves dolog öntől, hogy ezt említette.
Hozzá szeretném tenni a tárgyi dolgokhoz: épült ennél gyorsabb ütemben is autópálya - ha valóban meg fog 2002-ig épülni az a majdnem 60 kilométer, amiről ön beszél -, Schamschula György idejében nem egész két év alatt épült meg hasonló szakasz; ezt M0-ás autópályának hívják és a győri elkerülőnek. Javaslom majd egyszer megnézni vagy megkérdezni, mennyit kellett utólag rákölteni.
A másik: megkérdezném - ha már itt van - Gödöllő polgármesterét, Budapest-Gödöllő között - ha egy útra szeretnék elmenni Gödöllőre és vissza - mikor kell többet fizetnem, most vagy előző kormány időszakában. Megkérdezhetném a hatvani polgármestert is.
Az M1-es és az M5-ös autópályára vonatkozólag szeretném elmondani, ön is tudja, és mindannyian tudják, hogy az M1-es és az M5-ös autópálya szerződését is Schamschula György miniszter úr írta alá, nagyon jól tudják. Ebben a Házban elmondani, hogy az előző kormány sara, hogy abból nem sikerül kilábalni, akkor szeretném megkérdezni: önöknek miért nem sikerült még mindig az M5-ös autópálya gondját megoldani?
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés