VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Erkel Képviselő Úr! Azt hiszem, hogy e téma kapcsán érdemes elvi kérdéseket tisztázni, hiszen ezt tettük az elmúlt alkalmakkor is, amikor valóban ön számtalan kérdést, illetve interpellációt tett föl archívumok tárgyában.

Az első elvi kérdés, amely tisztázandó: akarjuk-e, hogy nemzeti, illetve állami tulajdonban maradjon-e az említett archívum, tehát a Magyar Televízió archívuma? Azt hiszem, valamennyi képviselőtársammal együtt mondhatom: igen, akarjuk, hogy ez nemzeti tulajdonban maradjon, vagy állami, vagy - mint a jelenlegi forma mutatja - közalapítványi tulajdonban. A másik: akarjuk-e, hogy a mindent elöntő akció, horror, action movie-k helyett értékes, a magyar filmgyártáshoz és a magyar televíziós művészethez kapcsolódó filmek, műsorok jelenjenek meg a képernyőn minél nagyobb számban? Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk valamennyien: akarjuk, hogy így legyen, és ennek érdekében nyilván nem véletlen, hogy megerősíteni szándékozunk a nemzeti filmarchívum tevékenységét, amelynek igazgatója most kapta meg további ötéves megbízását.

Ezúton is szeretnék buzdítani minden érintettet, minden médiát, hogy minél nagyobb számban akár korábbi magyar tartalmat mutasson be a képernyőjén, vagy amennyiben rádióról van szó, akkor magyar tartalmat sugározzon minél nagyobb számban, minél hosszabb időtartamban. Ahhoz nem értek, hogy az 500 dollár megfelelő ár-e, de tájékozódni igyekeztem a Magyar Televízió elnökétől, aki elmondta nekem, hogy egy hollywoodi új film óránkénti műsorköltsége 1300 dollár/műsoróra, egy új dokumentumfilmnek a műsorórája pedig 500 dollár. Azt, hogy ez sok vagy kevés, nem tudom megítélni, de talán képviselőtársaim az arányokból érzik, hogy egyáltalán nem kirívó az 500 dolláros ár, sőt szeretnénk, ha akár 500 dollárért, akár nagyobb összegért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) minél több televíziós csatorna élne azzal a lehetőséggel, hogy kiaknázza a filmarchívumot, amelynek továbbra is állami, nemzeti tulajdonban kell maradnia. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(A jegyzői székben dr. Juhászné Lévai Katalint dr. Világosi Gábor váltja fel.)

Forrás: parlament.hu