BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Egyetlenegy dologra, bocsánat, két dologra szeretnék reagálni ebben a két percben.
Az egyik: Kuncze Gábornak a feleségével közösen van egy vagyonnyilatkozata. Abból kiderül, hogy hol laknak: abban a házban, amely Kuncze Gábor feleségének a tulajdona. A nyilvános vagyonnyilatkozatban - mint ezt Bánk képviselő úr is tudja -, amit a miáltalunk hozott törvény szerint minden képviselő nyilvánosságra hozott, csak a saját vagyona van, a házastársáé nincsen. Soha nem volt hajléktalan.
Azt is hozzátenném, hogy speciel Kuncze Gábor, amióta 1990-ben képviselő lett, azóta ugyanabban a házban lakik, ugyanaz az üdülője van - az a faház a Balatonon -, semmiféle vagyongyarapodása nincsen. (Közbeszólás az FKGP soraiból.) Tehát Kuncze Gábornak nincs mit magyarázkodnia - sok mindenki mással ellentétben. (Közbeszólások az FKGP soraiból.)
A másik megjegyzésem ahhoz, amiről Bánk Attila beszélt az Ellenzéki Kerekasztal kapcsán: volt egy tárgyalási folyamat, annak alapján az első Országgyűlés meghozott egy törvényt, egy jogállási törvényt, amit akkor valamennyi parlamenti párt elfogadott, erről beszéltem. Akkor nem volt baj vele - akkor miért bennünket vádolnak azért, mert titkos? Bennünket vádol a Fidesz itt mióta! Én erről beszéltem, és azért említettem Torgyán képviselő urat, mert ő volt az, aki az első parlamentben az összes kormánypárti képviselő közül ott volt. (Dr. Bánk Attilához:) Ha ön képviselő lenne '90 óta, akkor önt is megneveztem volna, mint aki a '90-es törvényért felelős, mint aki azt megszavazta.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés