BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget. Azt gondolom, nem vagyunk pszichológusok, de a magyar gazdálkodók lelkivilága valóban érdekes téma.

Úgy gondolom, annak a gazdálkodói társadalomnak, amelyet az utóbbi ötven év folyamán háromszor-négyszer fosztottak ki teljes mértékben, a gyanakvása indokolt. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy mondjuk '51-ben, '52-ben, '53-ban miket követtek el ebben az országban a magyar gazdatársadalom ellen! Majd utána '60-'61-'62 tájékán, úgy gondolom - nem ennek a kormányzatnak az idején -, megint csak történtek elképesztő méltánytalanságok ezzel a társadalommal szemben. Tehát úgy gondolom, mindenféle központi beavatkozással kapcsolatban indokolt a gyanakvása.

Azt gondolom, a szövetkezéssel szembeni gyanakvása is ebből adódik. Azt gondolom, hogy a szőlő- és gyümölcstermelő gazdálkodó mindig is, ha szabad ezt a kifejezést használni, a gazdatársadalom arisztokráciájához tartozott, hiszen ez a két kultúra olyan, a növénytermesztésénél talán hosszabb előrelátást igényel, ami más ágazatokat nem jellemez. Ebből adódóan a szőlő- és gyümölcskertészet talán nem is igazán nagyüzemi kategória. Természetesen lehet óriási ültetvényeket egyben művelni, de azt gondolom, a minőségi szőlő- és gyümölcstermesztésnek nem ez az útja.

Ha a pszichológiánál tartunk: a szőlő- és gyümölcstermesztéshez lélek szükségeltetik. Igazi minőséget csak nagyon gondos, nagyon jól művelt területekről lehet előállítani. Azzal teljes mértékben egyetértünk, hogy ebben az országban olyan birtokszerkezetre van szükség, amelyből egy-egy család, vagy egy-egy gazdálkodó meg tud élni. Azt gondolom, a nemzeti földalap ezt a célt fogja szolgálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu