DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen, szóval éppen ez a rettenetes ebben a jelenlegi állapotban, hogy mindenki gyanúba kerül, valóban mindenki gyanúba kerülhet. De ezt nem fogja feloldani az, ha itt rohangálunk, és közzéteszegetjük ezeket a vagyonnyilatkozatokat. Ezt igazán helyre tenni csak egy szabályos rend teheti, ezt kell megalkotni, ezt a szabályos rendet. És én komolyan mondom, egyszerűen nem értem, hogy most már négy óra óta beszélünk róla, hogy mit beszélünk még róla, hisz nagyon egyszerű, általános vitára alkalmas, le kell zárni ezt a témát, majd utána lesz módosításra lehetőség, maga az előterjesztő is nyílt volt erre nézve, bizottsági előterjesztése során elmondta, minden olyan javaslatot beépít a tervezetébe, ami az egész ügyet előreviheti. Hát akkor mit beszélünk mi erről az egészről?
Ami pedig a mentelmi bizottságot illeti, nem, most kifejezetten vagyonügyben nem vizsgálódhat a mentelmi bizottság, jogszabályellenes, nem tehetjük mi meg, országgyűlési képviselők, hogy most felbiztatjuk a mentelmi bizottságot, hogy valamiért szegje meg a valóban kétharmados törvényt. Nem!
Meg kell teremteni a lehetőségét, hogy minden szabályos mederben folyjon, folyamatosan folyjon, és rendszeresen, hogy majd a következő képviselő-időszakban a következő képviselőknek ne kelljen ilyen kényelmetlen, kellemetlen helyzetbe kerülniük.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés