KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Répássy képviselő úr azt mondta, hogy az igazság pillanata el fog jönni. Ez nem eljön, képviselő úr, hanem tegnap eljött; önök megmutatták, hogy milyen álságosak (Dr. Hack Péter: Így van!), miközben csak annyi kellett volna, hogy a Házszabály módosítását támogassák, azt a szocialista kezdeményezést, amit benyújtottunk, és ezzel lehetővé váljon, hogy Torgyán József miniszter úr elszámoljon a vagyonbevallásával és az akörüli hazudozásaival. (Dr. Torgyán József: Te is!) Önök azt mondták, hogy ezt a javaslatot nem támogatják, és most arra hivatkoznak, hogy majd a hatályos törvényekkel ellentétes vizsgálóbizottságban mindenkinek el kell számolni. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: És ez miért probléma?)

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi is az alapprobléma? Az az alapprobléma, hogy nem olyan régen a Torgyán-házaspár villaépítésbe fogott, és a nyilvános vagyonnyilatkozatából nem vezethető le ez a nagy értékű villaépítés, közben pedig a miniszter ellentmondásos nyilatkozatokat tett. Ebből az egyedüli következtetés mindenki számára az, hogy a miniszter titkosan kezelt vagyonnyilatkozatát meg kell vizsgálni, vagyis el kell indítani a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást, illetve azt az eljárást, amit az SZDSZ kezdeményezett, az összeférhetetlenségi eljárást. Erre ma a hatályos törvények lehetőséget biztosítanak, mert a Házszabály és a képviselők jogállásáról szóló törvény szerint lehetőség van a vizsgálatra. A mentelmi bizottságon belül a vizsgálóbizottságot létre kellett volna már hozni, ezt elszabotálta a Fidesz, és most kitolják a vizsgálóbizottságot egy feles törvénnyel létrehozott vizsgálóbizottságra. Abszurd, tisztelt képviselőtársaim! El kellett volna már számolni, meg kellett volna indítani az eljárást, és nem ilyen trükkökkel játszadozni.

Forrás: parlament.hu