TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Köszönöm. Tisztelt Ház! Csak a jegyzőkönyv kedvéért, annak érdekében, hogy cáfoljam Salamon képviselő úr állítását, felolvasom azt a kilenc vizsgálóbizottságot, amelynek létrehozását, működtetését az eddigiekben a Fidesz és a koalíciós frakciók megakadályozták.

1998. szeptember 2-án vizsgálóbizottsági kezdeményezés volt a kormány kinevezési gyakorlatának vizsgálatára; 1998 szeptemberében az APEH működésére; 1999 márciusában a bankkonszolidációra; 1999 májusában az elhíresült Fidesz-Lockheed-botrány kivizsgálására; 1999 szeptemberében az 1999-es költségvetés egyes rendelkezéseinek vizsgálatára; 1999 novemberében a nemzeti ásványvagyonnal történő gazdálkodás vizsgálatára; 2000 júniusában a gyógyszerellátás helyzetének vizsgálatára; 2000. október 21-én a gyorsforgalmi úthálózattal kapcsolatos program megvalósításának vizsgálatára; és 2000. október 26-án a 2000. évi költségvetés egyes fejezetei felhasználásának - a Kis Újság és társai kérdésköréről volt szó - vizsgálatára.

Egyetlenegy vizsgálóbizottságot nem engedélyezett a parlamentben a Fidesz, illetve a koalíciós többség. Ezzel szemben a tény az, hogy mind a három vizsgálóbizottságot, amelyet egyébként kormányzati többségre létrehozott a parlament, minden esetben az ellenzék támogatta; támogatta a megfigyelési bizottságot, támogatta a Székely-féle közbeszerzési bizottságot, és támogatta az olajbizottság létrehozását is. Ennyit a tényekről. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu