ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ígérem, utoljára szólok hozzá ebben a kérdésben, mert sok fontos javalatot kell még megbeszélnünk.

Valóban, a szőlő- és gyümölcsültetvények összeírásáról folyik az általános vita. A vitában az MSZP-s képviselőtársaknak válaszoltam, válaszolok, amikor is Karakas képviselő úr elmondta, hogy ez a törvény azért nem jó, azért nem támogatják, mert adminisztrációt jelent a gazdák számára, félnek a gazdák az adminisztrációtól, mert attól félnek, hogy adózni kell. Ez elhangzott Karakas képviselő úr hozzászólásában.

Erre reagálni kell. Le kell szögeznem mint gazdálkodónak, mint gazdának, mint a gazdák képviselőjének, hogy nem az adótól félnek a gazdák. A bonyolult adminisztrációtól valóban félnek, de ez a törvényjavaslat nem jelent számukra végrehajthatatlan, bonyolult adminisztrációt.

Amire Karakas képviselőtársam utalt, hogy '97-ben emiatt még tüntetni is kiment, meg a Metészről beszélt Karakas képviselőtársam; nem e miatt az adminisztráció miatt mentek ki, hogy az őstermelői igazolványba be kell írni az értékesítési adatait. Ezt nem értette akkor a kormány. Anélkül, hogy kértük volna, ezt a részt vissza is vonta. Ha ezt az adminisztrációt egy egységnek vesszük, az akkori adóbevallás ehhez képest legalább 100 egység volt. Itt volt a probléma.

Ezt végül is sikerült - valóban megnyugtató módon - rendezni. Draskovics úr lejött Kiskőrösre, én diktáltam az új adótörvény-javaslatot, ő írta, a kétharmados MSZP-SZDSZ-kormány jóváhagyta, és azóta is kiállta az idők próbáját. Az általam javasolt törvényjavaslat most is jó (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.), és az őstermelők meg vannak ezzel az adózással elégedve. Erről van szó.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu