BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Megint elfelejtettem felcsiptetni a mikrofonomat. (Megtörténik.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csabai Lászlóné képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy ilyen témakörben már szerveztem összejövetelt nemcsak képviselőknek, hanem az érintetteknek is, igaz, hogy nem a fő védvonalak, hanem a nyári gátak kapcsán. De majd ezt a lemaradásomat pótolni fogom. Meg is kaptam érte a magamét, mert Bajor Tibor képviselő úr, Felső-Szabolcs egyéni országgyűlési képviselője az interpellációjában szemrehányást is tett nekem, hogy merek én ilyen dolgokat csinálni, holott a tiszaszentmártoni nagy kanyar és elfajulás ügyében sikerült - úgy gondolom - valami megoldást találni erre a problémára. Sikerült összehoznom az érintetteket, a vízügyi igazgatóság és a nemzeti park képviselőit. Úgy tűnik, hogy ez a probléma megoldást nyer.
(18.40)
Visszatérve a közmunkákhoz és a gátmagasításokhoz: azt gondolom, hogy vannak dolgok, amiket ilyen módon, s vannak dolgok, amiket más módon praktikus megoldani. Közmunkákkal valóban lehet fenntartani a gátat, és ez néhány embernek elfoglaltságot jelent, de az árvízvédelmi töltések megerősítésében mindenképpen a gépeknek és a koncentrált erőforrások felhasználásának van helye és jelentősége. Közmunkákkal sok mindent meg lehet oldani, esztétikusabban néznek ki a gátoldalak, ez kétségtelen, de az emberek biztonságát az a munka garantálja és az járul hozzá a vagyonbiztonsághoz, amit ez a kormányzat csináltatott úgymond a Felső-Tiszán, tehát a gátmagasítás, gátépítés, gáterősítés. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés