DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm. Pap János képviselő úrhoz szeretnék szólni, mert amit mondott, az elfogadhatatlan, hogy ennek a kormánynak ennyi pénze van rá. Amikor a környezetvédelem ma az összes felmérés szerint az utolsó helyen van az idei költségvetésben - ezt ön is szomorúsággal feltehetően konstatálta, hátulról az első helyen van -, akkor lehetetlen azt mondani, amikor az Unió az első helyre teszi környezetvédelemben a kiemelten veszélyeztetett ivóvízbázisok védelmét, ez szerepel ma, és holnap erről lesz szó Brüsszelben, többek között Martonyi miniszter úr is tárgyalni fog erről a fejezetről, lehetetlen ezt elfogadni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Erre mindenképpen többet kellett volna adni. (Taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu