KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Ház! Minek lehet azt tekinteni, képviselőtársaim, amikor azt mondja, hogy bármilyen területet meghatározott célból átkutathat, önhatalmúlag beléphet? És nem teszik hozzá a módosító javaslatban, hogy milyen jogok illetik meg a gazdaság szereplőit. A bírósági eljárásokkal kapcsolatban - Göndör képviselőtársammal konzultáltunk - felveti az önök módosító indítványa azt a kérdést, hogy vajon ezt nem kellene-e a bírósági törvényben, ami kétharmados, szabályozni. Még lehetne sorolni azokat a pontokat, amelyek az én megítélésem szerint nem szerencsések.
Miért kell azt előírni ebben a törvényben, hogy a rendőrséget a Gazdasági Versenyhivatal igénybe veheti? Teljesen fölösleges rögzíteni, hiszen azt más törvények egyébként is lehetővé teszik, hogy ha úgy találja valaki, hogy a másik fél nem törvénytisztelő, akkor adott esetben igénybe veheti a rendőrséget is a különböző kikényszerítésekhez. De ezt ebbe a törvénybe beírni! Ez nem volt kormányzati szándék, az más kérdés, hogy a kormány később egyetértett vele. Ezt önök fogalmazták meg, tisztelt képviselőtársam.
Még egyszer mondom, ezek felesleges megfogalmazások. Felesleges túlterjeszkedni a szigorításban, a gazdaság szereplőinek a megfélemlítésében, azon a mértéken túlmenni, amit a kormányzat eredetileg javasolt. Én ezt mondom, képviselő úr, és tételesen lehet igazolni, hogy ezek olyan kitételek, ahol arra már önök nem gondoltak, hogy mi lesz a gazdaság szereplőivel, ha adott esetben jogosulatlan volt mégis ez a versenyhivatali eljárás, akkor őket milyen jogok illetik meg. Ez így lenne korrekt, ha ezt is beleírnák, de ez nincs benne, éppen ezért nem célszerű benne hagyni, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés