KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A parttalan vitát csak úgy tudjuk mederbe terelni, ha összehasonlítjuk a megfelelő számokat. Elhangzott már, éppen az ellenzékre pirítva, környezetvédelmi ügyekben egy fideszes képviselőtárstól, hogy bizony ha több tárcánál - igaz, más aspektusból említette - vagy több feladatnál van elrejtve az összeg, akkor az nehezen követhető nyomon.

Én csak azt szeretném elmondani, bizonyára ön is emlékszik, ha akkor képviselő volt - ha nem, a sajtóból talán akkor is tudja -, hogy 1997-ben és '98-ban már 12 milliárd forintot ért el például a közmunkák összege. A közmunkák döntő része a vízügyi igazgatóságokhoz csapódott le, és az árvízi szolgálatnál az árvízi töltések kaszálása, rendbetétele volt; pont azokon a szakaszokon egyébként, amelyeken az elmúlt nyolc-tíz évben, tehát a nyolcvanas évek második felétől kezdve egyáltalán nem végeztek fenntartási munkákat. Ha ön emlékszik rá, akkor tudja, hogy ebben az időben a legnagyobb közmunka-foglalkoztatók pont a vízügyi igazgatóságok voltak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az új kormány részéről Orbán miniszterelnök úr is elismerően nyilatkozott az 1998. évi közmunkákról, amikor itt több száz ember több hónapon keresztüli munkája zajlott.

Tehát amikor azt mondom, hogy például az árvízi töltések fenntartására igenis lényegesen többet költöttünk, akkor bizony igazat mondok, mert ön ezeket a forrásokat most nem találja a költségvetésben. Most például egy vízügyi igazgatóságnál az egytizede van a fenntartási munkára annak, mint 1998-ban volt.

Köszönöm szépen hogy meghallgatott.

(18.30)

Forrás: parlament.hu