LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelettel jelentem, hogy van egy icipici, valóban icipici sikerélményem, az történt ugyanis, hogy megdöbbenve láttam, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium fejezetéből kimaradt a Duna-Tisza-közi homokhátság vízpótlásának környezetvédelmi feladataira szóló előirányzat, ami az elmúlt években legalább jelen volt, s most módosító indítványomat elfogadta, támogatta a környezetvédelmi bizottság, a területfejlesztési bizottság, a frakció, és végül is ez megjelent fejezeti előirányzatként.
Nagyon kevés ez az összeg, 12 millió, illetve a következő esztendőben, 2002-ben 14 millió forint. Mindenképpen csak arra elegendő, hogy legalább egy jelzés maradjon, hogy itt a Duna-Tisza közén bizony 8 ezer négyzetkilométeren iszonyú nagy gond a Duna-Tisza-közi homokhátság vízpótlása. Átfogó rendezési tervre van szükség Duna-Tisza-közi csatornával, víztározókkal egyetemben, ami ha jól tudom, több esztendőre elosztható hatalmas tétel lesz majd az elkövetkezendő évtizedben. Tehát megmaradt ez a tételsor, és ezt örömmel állapítom meg.
Köszönöm a Háznak, illetve a kormányzatnak, hogy ebben legalább egyetértettünk. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés