LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja egy módosítóindítvány-csomag révén kívánta elősegíteni a határon túli magyarság leghátrányosabb helyzetben élő népcsoportjának, a moldvai magyarság kultúrájának a megőrzését. Örömmel állapítottuk meg, hogy foganatja van ennek a módosítóindítvány-csomagnak, hiszen a minimális feladat könyvek, oktatókazetták eljuttatása lesz a kultúrájukban veszélyeztetett településekre, biztosítani kell az itt hivatást vállaló népművelők munkabérét, emellett egy magyarországi csángó művelődési központ létrehozásáról is mielőbb gondoskodni kell.

A csángó kultúra megmaradását és megőrzését célzó költségvetési támogatás nagysága nem jelentős tétel más népcsoportok kisebbségi önazonosságának a megőrzését biztosító támogatásokhoz viszonyítva, nincs indok arra, hogy ezt a kisebbséget mostohábban kezeljük, mint másokat, s nincsen indok arra, hogy ezt a Ház ne fogadja el.

Köszönöm a támogatásukat és az ehhez kapcsolódó módosító indítványt a Fidesz képviselőcsoportja részéről. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu