LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum támogatja az 51/1. számú koalíciós indítványban megfogalmazott kiegészítő családi pótlék 2001-ben 4 ezer forintos, 2002-ben havi 4200 forintos összegét.
Ezt most nem a televíziós szereplés kedvéért említem, hanem azért, mert több sajtómunkatárs téves értelmezésével, híradásával szemben a szociálisan hátrányos helyzetű családoknak ez a támogatása nincs összefüggésben azzal, hogy az illető család vett-e igénybe gyermekek után járó adókedvezményt, avagy nem.
(15.00)
Sajnos a megöröklött, nem éppen családbarát adórendszer szabályai szerint változatlanul nagyon sok olyan többgyermekes család kell hogy igénybe vegye ezt a kiegészítő családi pótlékot, akik vissza tudják igényelni a gyermekeik eltartását szolgáló jövedelmeket terhelő adót. A családban élő több eltartott miatt ugyanis annak ellenére kevés az ilyen háztartásokban az egy főre jutó havi jövedelem, hogy az átlagosat meghaladó a szülők jövedelme.
Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy ezzel az új juttatással ők nem kerülnek előnyösebb helyzetbe azokhoz képest, akik alacsony kereseteikből nem kapnak a gyermekeik után adó-visszatérítést, hiszen ezek jövedelmét nem is csökkentette méltánytalanul kivetett adó, tehát nincs mit visszaigényelniük.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés